FAZ-Menekülés és dölyfösség

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban közölt kommentárt szombati számában.

    A Menekülés és dölyfösség című kommentárban a szerző, Jasper von Altenbockum kiemelte, hogy az európai menekültügyi politikáról folytatott vitával ismét megjelent az a Kelet-Nyugat-konfliktus, amely már az Európai Unió bővítésének folyamatát is kísérte. A Nyugat azt mondja, hogy a Kelet még nem eléggé fejlett, ezért “meg kell nevelni, hogy fel tudjon kapaszkodni a multikulturális idők magaslataira”.
Ebben a vonatkozásban Magyarország és a balti államok ugyanúgy jártak, mint a keletnémetek, hiszen azt feltételezik róluk, hogy “lelkületük idegenellenes, és ezt ki kell űzni belőlük”. Arról azonban a Nyugat nem vesz tudomást, hogy olyan országokról van szó, amelyekben az idegen uralom vagy a szisztematikus oroszosítás miatt Nyugaton ismeretlen félelmek keletkeztek, és a balti államok esetében arról is megfeledkezik, hogy ezek az országok az orosz lakosságuk integrációjával előrébb tartanak, mint egynémely nyugati országban a külföldiek integrációjával. Ezért a Nyugatnak nincs alapja a fennhéjázó, dölyfös viszonyulásra – fejtette ki a FAZ szerzője.
Ugyanez érvényes a határkerítések építésére adott reakciókra is  – tette hozzá. Kiemelte: a kerítés ugyan “nem jó ötlet, de van valakinek jobb ötlete?”
“Könnyű mondani, hogy inkább a migráció kiváltó okai ellen kell küzdeni”, de “mindenki tudja, hogy ebből egyhamar nem lesz semmi” – írta Jasper von Altenbockum.
A kommentár egy változata a FAZ online kiadásában is megjelent.
http://www.faz.net/aktuell/politik/europaeische-union/kommentar-von-jasper-von-altenbockum-zur-fluechtlingspolitik-13707912.html

Forrás:MTI