ÉVADZÁRÁS, ÉVADBEJELENTÉS A JÁTÉKSZÍNBEN

Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő interjút ad az MTI-nek Budapesten 2017. június 29-én. A színésznő tavasszal jelentette be visszavonulását a színpadtól, a Játékszíntől ezen a napon búcsúzik, ahol A hölgy fecseg és nyomoz című darabban láthatják a nézők. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő interjút ad az MTI-nek Budapesten 2017. június 29-én. A színésznő tavasszal jelentette be visszavonulását a színpadtól, a Játékszíntől ezen a napon búcsúzik, ahol A hölgy fecseg és nyomoz című darabban láthatják a nézők. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

99,2%-os kihasználtság mellett közel 130.000 nézőt fogadott most záruló szezonjában a Játékszín. Az évad legjobb színésznője Zsurzs Kati, legjobb színésze Vadász Gábor lett. A 2017/2018-as időszakra öt nagytermi premierrel készülnek, melyek közt egy ősbemutató is szerepel, a Bock Színpadon folytatódnak a rendhagyó színházi esték. Bemutatóban látható majd többek közt Gálvölgyi János, Lengyel Tamás és Nagy Sándor.

A 2016/2017-es évadban közel 130.000 nézőt fogadott az öt éve újranyitott Teréz körúti Játékszín.

A teátrumban 418 előadást tartottak, ebből 381 saját és 37 befogadott produkció volt színpadon. Külső helyszínen 41 alkalommal játszottak, a színház fölszintjén kialakított Bock Színpadon 9 rendhagyó színházi programmal várták a közönséget, a második játszóhelyként bejelentett MOM Kulturális Központban pedig öt előadást adtak.

Az ötödik évad záró társulati ülésén Bank Tamás igazgató átadta az évad legjobb színészének odaítélhető, 2012-es alapítású Kránitz Lajos-díjat. A 2005-ben elhunyt Jászai Mari-díjas színész mértékadó művészi munkájának, pályafutásának is emléket állító elismerést idén Zsurzs Kati és Vadász Gábor vehette át. Zsurzs Kati a Játékszín vezető színésznőinek egyike, hét produkcióban is játszik, többek közt a lélekre erősen ható Acélmagnóliákban, amelyben az anya szerepét alakítja, vagy az Életrevalókban, emellett rendezője a Gombóc Artúr, a nagy utazó című mesemusicalnek. Bank Tamás igazgató kiemelte: „Idén a szélsőségeket díjaztuk. Zsurzs Kati egyike azoknak a kollégáknak, akik a hátukon viszik ezt a színházat. Tudásának legjavát nekünk adja. A hála, amivel ezért tartozunk, kifejezhetetlen, a szobrocska ennek csak szimbóluma lehet. Másik díjazottunk, Vadász Gábor egyetlen produkcióért érdemel kitüntetést. Februárban debütált az Életrevalókban, amely neki is köszönhetően, sok más színházat megelőzve, a közönségszavazatok alapján a népszerűségi lista első helyén áll.” A 33 éves Vadász Gábor a békéscsabai Jókai Színház művészeként számos szerepet alakított már sikerrel, a Játékszínben Hirtling István mellett játssza a másik főszerepet.

„Háttér nélkül nincs előtér” – mondta a 2009-ben elhunyt Kishonti Ildikó. Az emlékére alapított díjat minden évad végén a Játékszín egy-egy olyan backstage-munkatársa kapja, aki jelentősen hozzájárul a produkciók megvalósításához. Az idei díjazott, Petyi János univerzális színházi ember, egyes előadások rendezőasszisztense, ügyelő, sőt, gyakorta színpadi szereplőként is feltűnik.

A díjátadások után Bank Tamás bejelentette a Játékszín 2017/2018-as évadának bemutatóit. Az első premiert októberben tartják. A 39 lépcsőfok című krimi-vígjátékot John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján Patrick Barlow írta, és Horgas Ádám rendezi. A legendás történet játékszíni változatának érdekessége, hogy az összes szerepet négy színész játssza, de csak egyikük formál meg egy karaktert; az egyetlen  színésznő három egymástól teljesen eltérő figurát jelenít meg, a többi huszonhat szerepet pedig mindössze két színész alakítja – ettől az eredeti kémtörténet bűnügyi komédiába fordul.

Az eastwicki boszorkányok sikere után Bagó Bertalan ismét rendez a Teréz körúti teátrumban. Jeff Baron Jó estét, Mr. Green! című művét állítja színpadra, az áprilisi bemutató egyik főszerepét Gálvölgyi János játssza.

Szakonyi Károly Két nő és valaki című színművét Cseh Judit viszi színre. A titokzatos komédia, amellett, hogy színpadi ősbemutató, igazi jutalomjáték a színésznők számára. Tóth Enikő és Zsurzs Kati jelenléte átütő volt a mindössze egyszeri, Bock színpadi felolvasószínházi estén, amely igazi ovációval végződött.

Ugyancsak az intim játéktérből kerül nagyszínpadra Galceran Bankhitel című izgalmas remeke, szintén Cseh Judit rendezésében Baksa Imre és Lengyel Tamás játékával.

Lengyel Tamás további produkciókban is látható a következő évadban. Bemutató vár Lévay Viktóriára, Nagy Sándorra, Szirtes Balázsra és Szemenyei Jánosra is, a színház tervei szerint pedig egy Szirtes Tamás rendezte meglepetés-premierrel is készül, melynek bejelentése a jelenleg is zajló tárgyalások miatt később esedékes.

A Bock Színpad a jövő évadra is tartogat színházi csemegét. Hamlet, vagy amit akarhatok – ez a címe Baksa Imre és dr. Kállay Géza Shakespeare-kutató professzor sok-sok meglepetéssel, nevetéssel tűzdelt közös előadásának. A Hamlet tucatnyi szereplője egyetlen színész által életre keltve – és közben előkerülnek Shakespeare korának fogós kérdései, érdekességei. Az előadás az RS9 Színház Vallai Fesztiváljának nyertese.

A Játékszín 99,2%-os kihasználtság mellett működik. Küldetése a könnyed, mégis színvonalas szórakoztatás, a kínálat magját a folyamatosan teltházat vonzó előadások adják. A most záruló évadban három produkció is elérkezett a 100. előadásához. Jubilált a Primadonnák, a Legyen a feleségem! és A hölgy fecseg és nyomoz – utóbbi a 105. után, Vári Éva visszavonulásával le is került a műsorról. A 2016/2017-es évadban a Játékszín bemutatta a Kölcsönlakás, az Életrevalók, Az eastwicki boszorkányok, és a Kellemes húsvéti ünnepeket! című darabokat.

A következő szezonban repertoáron marad az Acélmagnóliák, A szőke ciklon, Az eastwicki boszorkányok, Életrevalók, És már senki sem…, Hatan pizsamában, Jutalomjáték, Kellemes húsvéti ünnepeket!, Kölcsönlakás, Legyen a feleségem!, Nyolc nő, Primadonnák, Vidám kísértet, Virágot Algernonnak, Süsü, a sárkány kalandjai, Gombóc Artúr, a nagy utazó, és a népszerű Beugró.

Az évadszünetben a színház nem pihen, augusztus közepéig hátravan még 7 tájelőadás a nyári sorozatból. A teljes évadban 20 városban 37 alkalommal játszottak – a Játékszín produkcióit meghívta Hódmezővásárhely, Kecskemét, Százhalombatta, Szeged, Vecsés, Siófok, Dunaújváros, Miskolc, Nagykanizsa, Szolnok, Kaposvár, Jászberény, Debrecen, Kisvárda, Békéscsaba, Balatonföldvár, Szarvas, Tihany, Fertőrákos, Nyíregyháza. A következő előadás, a Nyolc nő, július 13-án Kaposváron lesz. A Játékszín részt vesz a nyárzáró nagy programokban, a Pozsonyi Pikniken és a Színházak éjszakáján is.