ÉVADNYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ AZ OPERAHÁZBAN

Szeptember 13-án tartják a 2014/2015-ös évad első bemutatóját az Operaházban, amelyet a két éve életre hívott nagyszabású szabadtéri rendezvénnyel, az Évadnyitánnyal kötnek egybe. Az esti előadást ismét ingyenes programok és az operaénekesek, balettművészek felvonulása előzi meg. A Georges Delnon rendezte Parasztbecsület és a Bajazzók bemutatót ezrek tekinthetik meg kivetítőn a lezárt Andrássy úton kialakított nézőtéren. Az esemény másnapján A tenor premierje következik az Erkel Színházban. Indul a hangversenyszezon és megkezdődnek a rendezvényekhez kapcsolódó, könnyed hangvételű ismertető sorozatok is. A Magyar Nemzeti Balett a Trójai játékokkal és A Szilfiddel indítja az évadot.

 Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

Nagysikerű könnyűzenei koncerttel, nemzetközi szakmai konferenciával és a Szabadság OperaGálával kezdte meg 2014/2015-ös programsorozatát az idén 130 éves Operaház. Szeptember 6-án, a KFT-koncert előestéjén a szabadtérre tervezett gálát végül az Operaházban tartották meg. A zavartalanul lebonyolított teltházas esten Halász Péter főzeneigazgató vezényletével színpadra lépett többek közt Anja Kampe, Ferruccio Furlanetto, Piotr Beczała és Rost Andrea is.

A szeptember 13-ai, hivatalos évadnyitány az elmúlt két év hagyományaihoz híven ismét színes programokkal egybekötött nagyszabású szabadtéri esemény. Délután négytől látható a szeptember 6-án bemutatott Donizetti-darab, A csengő. A Szfinx-teraszra tervezett mulattató előadást, Fehér Balázs Benő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának rendezését osztatlan sikerrel fogadta a közönség. Hattól a graffiti-díszletével óriási figyelmet keltő, tavaly bemutatott Menotti-remeket, A telefont láthatja újra a közönség. Az Opera vezető művészei – többek közt Nakamura Shoko, Kozmér Alexandra, Oláh Zoltán, Tanykpayeva Aliya, Liebich Roland, Felméry Lili, Leblanc Gergely, Balczó Péter, Kertesi Ingrid, Szemere Zita, Boncsér Gergely, Haja Zsolt és Rálik Szilvia – ezúttal veterán autóbuszokkal érkeznek a dalszínház elé, hogy este hatkor személyesen üdvözöljék a közönséget a jövő évad egy-egy produkciójának jelmezében. Fél héttől az Andrássy úti nagyszínpadon Itáliai anziksz címmel látható Jellinek György balett-koreográfiája. A műsorszám művészeti vezetője Simonffy Márta, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének elnöke. Az Operaház épületét ezúttal is videóinstallációkkal festik meg. A két operaházi bemutató szünetében levetítik M. Tóth GézaAhol kinyílik a világ – A magyar operajátszás története” című szórakoztató filmjét.

A 13-ai évadnyitány igazi fénypontja Georges Delnon, a hamburgi Állami Operaház jövendő intendánsának két operarendezése egy estén. Az itáliai verizmus két ikonikus egyfelvonásosa, Mascagni Parasztbecsülete és Leoncavallo Bajazzók című műve a naturalisztikus, hús-vér szereplők problémáit bemutató operák talán legnagyobb képviselője. Delnon rendezésében két szereposztásban a hazai operaélet nagyjai vonulnak fel: Komlósi Ildikó, Lukács Gyönyi, Alexandru Agache, mellettük színpadra lép három világjáró művész: Kamen Chanev, Hector Lopez Mendoza és Luis Ledesma. A Bajazzók Nedda szerepében Rost Andreát és Pasztircsák Polinát láthatja a közönség. A világszerte sikeres dirigens, az Opera együttesének, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagya, Pinchas Steinberg első premierjét vezényli az Operaházban. A bemutatót rögzíti a Duna Televízió és a Bartók Rádió, a rendezvényt köszönti dr. Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Ókovács Szilveszter főigazgató is.

Az ezreket megszólító programkavalkád másnapján, A tenor című operával nyit az Erkel Színház, szeptember 14-én. Dohnányi Ernő a német romantika stílusában íródott fergeteges komédiáját Almási-Tóth András viszi színre. A jobbnál jobb karakterszerepekben az Opera szólistái közül többek közt Fekete Attila, Geiger Lajos és Szvétek László látható. Az előadásokat Vajda Gergely vezényli. A Magyar Állami Operaház egyik kevéssé ismert vígoperájának bemutatásával kíván tisztelegni Dohnányi előtt.

„Dohnányi operája több szinten értelmezhető vígopera, mely egyszerre vet fel művészeti, életfilozófiai és társadalmi kérdéseket.  A realista külcsín mögött speciális világkép tárul föl, melyben a nagybetűs élet és a nagybetűs művészet legalapvetőbb energiái nyernek teret a szereplők viselkedésében: a kezdeti merev és életidegen közeg folyamatosan lazul fel, olyan erők uralkodnak el, melyet alapvetően megkérdőjelezik a mesterségesen kreált társadalmi és művészeti normákat. A szerelem ereje, majd a halál árnyéka vetül a rendezettnek tűnő hétköznapokra. Élet költözik hőseinkbe, szinte a létezés új dimenzióit ismerik meg. Mindez szélsőséges vígjátéki helyzetekben valósul meg a színpadon, hol burleszk-szerű, hol kissé morbid, hol tragikomikus szituációkban, sokszínű zenei fogalmazással. A díszlet folyamatos változása, a jelmezek szakadása, a táncosok jelenléte álomszerű közegbe helyezi a realista történetet, feltárva annak több rétegét, miközben végig a vígjáték elemeivel játszik az előadás, egyszerre biztosítva felhőtlen szórakozást és elgondolkodtató problémafelvetést.” – írja koncepciójában a rendező, Almási-Tóth András.

Bemutatói előtt az Opera kötetlen hangvételű előadásokkal igyekszik a közönséget bővebb zenetörténeti, művészeti ismeretekhez juttatni, vagy egyszerűen közelebb vinni a művek lényegéhez. A 2014/2015-ös évadban folytatódik a Hangoló. A 45 perces sorozat az évad összes premierjének napján ingyenesen látogatható az Opera Székely Bertalan-termében és Szfinx-teraszán, illetve az Erkel Színház foyer-jában, a Zeneakadémia I-es termében és a Jókai utcai Zenekari Centrum Dózsa-termében egy órával az aktuális opera- vagy balettprodukció kezdete előtt. Az előadók sorában üdvözölhetjük többek közt Pongor Ildikó balettmestert, Krasznai Gáspár karnagyot, Fazekas Gergely és Molnár Szabolcs zenetörténészeket, László Ferenc szakírót és Dénes Istvan karmestert.

Új sorozat a Faggató, amely a világ számos operaházában honos: a 12 szeánsz az évad kiemelt premierprodukcióinak mozgatórugóit kutatja. Az adott premier sorozatában sorra kerülő – az esti előadást két órával megelőző – nyilvános esemény kapcsán szabad a belépés a nézőtérre mindazok számára, akik előzőleg látták a produkciót, a sajtó és a megszállott operafanok számára pedig szinte kötelező. A mű díszletében mutatja be koncepcióját és várja a kérdéseket az alkotóstáb.

Moderátor: Ókovács Szilveszter főigazgató.

Az évad első hónapjai nem szűkölködnek rendhagyó programokban és előadásokban sem. Immár harmadik alkalommal rendeznek előadást Határtalan Opera alcímmel, amikor is külhoni magyarok vendégeskednek a nemzeti hatáskört vállaló Opera egyik első előadásán. Idén szeptember 12-én tisztelegnek a nemzet egysége és az ősök előtt. A gyulai polgármester, dr. Görgényi Ernő koszorúzza meg városa leghíresebb szülöttének, a magyar opera atyjának, Erkel Ferencnek szobrát a főbejáratnál. Az előadás előtti, immár hagyományosnak tekinthető állampolgári eskütételen a Magyar Nemzeti Balett magántáncosnője, a kubai származású Carulla Leon Jessica is az Operaház színpadán teszi le esküjét, majd igazán ünnepi pillanatokat szerezve a közönségnek, táncol a Szilfid előadásban. Az eskütételt Terézváros polgármestere, dr. Hassay Zsófia vezeti.

Szeptember 15-én „…hallgatnak a múzsák című estjével az 1914-es orosz bejövetelre és a háborús időkre emlékezik az Operaház. Az est korabeli filmhíradók, Bánffy Miklós-naplórészletek és újságcikkek nyomán szemlézi a száz év előtti őszt, és az Opera valamint a Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével a szomorú, dekadens idők zeneművei és versei által idézi fel 1914 szeptemberét, amikor az Opera egyetlen féléves, hivatalos zárva tartásának időszaka kezdődött. Kovács János vezényletével közreműködik Németh Judit, Haja Zsolt és Sáfár Orsolya.

Akárcsak A csengő, szintén a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel együttműködve valósul meg november 23-án A lakatlan sziget című előadás, amelyet a fiatal, rendező szakos hallgató, Geréb  Zsófia álmodik a Királyi Lépcsőház impozáns tereibe. Haydn tizenegyedik operáját a Moltopera társulat előadásában láthatja a gyermekközönség.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera együttese az új szezonban először szeptember 22-én ad hangversenyt. Az est szólistája, Andrej Korobejnyikov zongoraművész 1986-ban született Moszkvában. Egyes szakmai kritikák Richter utódjaként emlegetik, akinél a fölényes technikai tudás mély intellektussal és zeneiséggel párosul. 19 évesen kitüntetéssel diplomázott a Moszkvai Konzervatóriumban, miután 17 évesen jogi diplomát is szerzett. 2008-ban Szkrjabin műveiből készített első lemeze díjak és elismerések tucatjait seperte be, köztük a rangos Arany Diapasont. Korobejnyikov idén debütált a Concertgebouw Zenekarral és a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, szóló estje volt Tokióban, Párizsban és Moszkvában. Budapesten Szergej Rachmaninov II. (c-moll) zongoraversenyét adja elő az együttes elnök-karnagya, Pinchas Steinberg vezényletével. Az est műsorán elhangzik még Mogyeszt Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című szimfonikus költeménye és Dmitrij Sosztakovics X. (e-mol)l szimfóniája.

A Magyar Nemzeti Balett szeptember 11-én, a tavasszal nagy sikerrel bemutatott két koreográfiával: a Trójai játékokkal és A Szilfiddel kezdi meg az évadot. A tánckomédia és a balett-történelem egyik legkorábbi klasszikus-romantikus darabja további öt estén látható az Operaházban.

Az OPERAHÁZ ÉVADNYITÁNYA SZEPTEMBER 13-ÁN

Szabadtéri programok:

16:00, Operaház Szfinx-terasz                                      Donizetti: A csengő

18.00, Operaház Szfinx-terasz                                      Menotti: A telefon

18:30, Andrássy úti színpad                                         Italiai anziksz (balett)

19:00, Operaház és Andrássy út                                   Mascagni: Parasztbecsület

20:00, Andrássy úti színpad                                         Ahol kinyílik a világ (filmvetítés)

21:30, Operaház és Andrássy út                                   Leoncavallo: Bajazzók

22:00, Andrássy úti színpad                                         Italiai anziksz (balett)

Partnerünk: Terézváros Önkormányzata, MKISZ

Pietro Mascagni: Parasztbecsület

Opera egy felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Rendező           Georges Delnon

Díszlettervező   Madeleine Schleich

Jelmeztervező   Prisca Baumann

Karigazgató      Strausz Kálmán

Karmester         Pinchas Steinberg, Hámori Máté

Turiddu             Kamen Chanev, Hector Lopez Mendoza

Santuzza          Lukács Gyöngyi, Komlósi Ildikó

Lucia                Balatoni Éva, Dobi-Kiss Veronika

Alfio                 Alexandru Agache, Luis Ledesma

Lola                 Heiter Melinda, Szolnoki Apollónia

Ruggero Leoncavallo: Bajazzók

Kétfelvonásos opera szünet nélkül, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Rendező           Georges Delnon

Díszlettervező   Madeleine Schleich

Jelmeztervező   Prisca Baumann

Karmester         Pinchas Steinberg, Hámori Máté

Canio               Kamen Chanev, Hector Lopez Mendoza

Nedda              Rost Andrea, Pasztircsák Polina

Tonio               Alexandru Agache, Luis Ledesma

Beppo              Szappanos Tibor

Silvi                 Nagy Zoltán

További előadások: szeptember 16., 18., 23., 25., 28., október 7., 11.


 

AZ ERKEL SZÍNHÁZ ELSŐ BEMUTATÓJA SZEPTEMBER 14-ÉN

DOHNÁNYI: A TENOR

Vígopera két részben, magyar nyelven, angol felirattal

Zeneszerző                                          Dohnányi Ernő

Rendező                                              Almási-Tóth András

Koreográfus                                         Kulcsár Noémi

Díszlettervező                                      Rózsa István

Jelmeztervező                                      Lisztopád Krisztina

Karmester                                            Vajda Gergely

A herceg                                              Geiger Lajos

Hicketier, gazdag polgár                       Szvétek László

Jenny, a felesége                                 Farkasréti Mária

Thekla, a lánya                                     Miksch Adrienn

Krey, hercegi hivatalnok                        Szerekován János

Wolke, nyomdász                                 Kiss András

Schippel, szegény városi muzsikus       Fekete Attila

Müller, polgár                                       Csiki Gábor

Schulze, polgár                                    Molnár Zsolt

További előadások: 16., 18., 20.

A CSENGŐ

Vígopera egy felvonásban, magyar nyelven

Rendező                                  Fehér Balázs Benő

Díszlettervező                          Szalai Sára

Dramaturg                                Fekete Ádám

Karmester                                Köteles Géza

Serafina                                   Rőser Orsolya Hajnalka

Don Annibale Pistacchio           Szvétek László

Spiridione                                Kóbor Tamas

Madama Rosa                          Farkasreti Maria

Enrico                                      Geiger Lajos

Partnerünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem

2014. szeptember 13., 20., 21. Operaház, Szfinx-terasz


 

TRÓJAI JÁTÉKOK; A SZILFID

 

Trójai játékok

Férfi balettparódia egy felvonásban

Koreográfus                 Robert North

Zeneszerző                   Bob Downes

Jelmeztervező              Peter Farmer

Betanító balettmester    Julian Moss

Világítástervező            Kirk Bookman

Balettmester                 Solti Csaba

1. fiú                            Bakó Máté, Bajári Levente

2. fiú                            Jurij Kekalo, Nikolay Radyus

3. fiú                            Jevgenyij Lagunov, Leblanc Gergely

4. fiú                            Medvecz József, Jellinek György

5. fiú                            Morvai Kristóf, Darab Dénes

6. fiú                            Szegő András, Molnár Dávid

7. fiú                            Liebich Roland, Yuya Takahashi

8. fiú                            Katona Bálint, Majoros Balázs, Tabbouch Ali Viktor

A Szilfid

Klasszikus-romantikus balett két felvonásban

August Bournonville nyomán színpadra állította: Maina Gielgud

Zeneszerző:                             Herman Severin Lovenskiold

A balettmester asszisztense:     Mark Pace

Díszlettervező:                         Csikós Attila

Jelmeztervező:                         Závodszky Dalma

Világítástervező:                       Kirk Bookman

Balettmesterek:                        Kövessy Angéla, Venekei Marianna, Volf Katalin

Karmester:                               Kesselyák Gergely, Déri András

A Szilfid:                      Aliya Tanykpayeva, Shoko Nakamura, Felméry Lili, Cristina Balaban

James:                                    Tyimofejev Dmitrij, Oláh Zoltán, Lagunov Jevgenyij

Madge, boszorkány:     Komarov Alekszandr, Kekalo Jurij, Apáti Bence

Effie, James jegyese:   Pap Adrienn, Carulla Jessica Leon, Boros Ildikó

Gurn, vadász:               Lagunov Jevgenyij, Boris Myasnikov, Majoros Balázs, Carlos Taravillo

Anne, főkomorna:         Nagy Anikó, Gikovszki Sznezsana

Nancy:                         Danielle Gould, Kristina Starostina, Purszky Lilla

A szilfidek királynője:    Kristina Starostina, Minjung Kim

Két szilfid:                    Danielle Gould, Tatjana Vdovicheva, Yuka Asai, Krupp Anna, Purszky Lilla, Olga Chernakova

 

 

2014. szeptember 11., 12., 14., 17., 19. 20., Operaház

 

 

 

 


 

„…hallgatnak a múzsák”

2014. szeptember 15.

Műsor: Fauré: Requiem szólisták: Haja Zsolt, Sáfár Orsolya Mahler: Dal a Földről – Der Abschied szólista: Németh Judit Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara. Karigazgató: Strausz Kálmán Vezényel: Kovács János Rendező: Galambos Péter Galambos Péter válogatásában részletek hangzanak el Babits Mihály, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula és Szép Ernő prózai alkotásaiból, valamint Papp János honvéd naplójából, és Teleki Béla és Tóbiás Ernő honvédek leveléből. A műsorban elhangzik Szép Ernő: Néked szól c. versének részlete, illetve idézetek a szerző Kispanasz c. kötetéből. Szereplők: Narrátor 1: Olt Tamás Narrátor 2: Bakos-Kiss Gábor Ferenc József: Kuna Károly

Az Opera partnere a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Nemzeti Színház.

Joseph Haydn: A lakatlan sziget

Vígopera gyermekeknek, két felvonásban, magyar nyelven

 

Rendező           Geréb Zsófia

Silvia                Göncz Renáta

Costanza          Balogh Eszter

Enrico              Gradsach Zoltán

Gernando         Csapó József

2014. november 23., 30., december 20., Operaház, Királyi Lépcsőház, 11 és 15 órakor.

Határtalan Opera

2014. szeptember 12. 18:00 Operaház, főbejárat (koszorúzás)

18:30 Operaház (állampolgársági eskü)

19:00 Operaház (A Szilfid – balettelőadás)

Partnerünk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Terézváros Önkormányzata


 

Hangoló – fülszövegek premierekhez

A előadások időpontjai:

szeptember 13.             Parasztbecsület/Bajazzók                   Operaház

szeptember 14.             A tenor                                                Erkel Színház

október 10.                  Così fan tutte                                      Operaház

október 27.                  Lammermoori Lucia                           Erkel Színház

oktober 31.                  Carmen                                               Erkel Színház

november 5.                 Lukrécia meggyalázása                       Zeneakadémia

november 7.                 Vérnász                                              Erkel Színház

november 17.               Dózsa György                                     Erkel Színház

december 14.               A bűvös vadász                                   Erkel Színház

január 18.                     A kéjenc útja                                       Operaház

február 13.                   Nabucco                                             Erkel Színház

február 21.                   FrenchLateNight                                 Zeneakadémia

február 28.                   Manon                                                Operaház

március 21.                  A Rajna kincse                        Operaház

március 28.                  Pas de quatre ’15                                Erkel Színház

március 30.                  TancTrend ’15                                     Erkel Színház

április 2.                       János-passio                                      Operaház

április 4.                       Aida                                                    Erkel Színház

április 11.                     Leánder és Lenszirom                        Erkel Színház

április 19.                     Fedora                                                Zenekari Centrum, Jókai utca

április 21-26.                 Primavera ’15                                      Erkel Színház

április 25.                     A hattyúk tava                                     Operaház

május 17.                     Faust                                                  Operaház

május 22.                     Doktor Faust                                       Operaház

június 12.                     Farnace                                               Erkel Színház

Faggató-előadások

Parasztbecsület / Bajazzók      2014. szeptember 18., 18:00 – Operaház

A tenor                                    2014. szeptember 20., 18:00 – Erkel Színház

Così fan tutte                           2014. október 16., 18:00 – Operaház

Carmen                                   2014. november 6., 18:00 – Erkel Színház

A kéjenc útja                           2015. január 22. 18:00 – Operaház

Nabucco                                  2015. februar 20., 18:00 – Erkel Színház

Manon                                                2015. március 5., 18:00 – Operaház

A Rajna kincse                        2015. március 26., 18:00 – Operaház

Aida                                        2015. április 10., 17:00 – Erkel Színház

A hattyúk tava             2015. április 30., 18:00 – Operaház

Faust                                       2015. május 21., 18:00 – Operaház

Farnace                                   2015. június 18., 18:00 – Erkel