Európába érkezik a vándorcirkusz

A Forma-1-es mezőny kéthetes pihenőt követően megérkezik a hétvégén a vén kontinensre. Idén rendhagyó módon nem a barcelonai futammal nyit a szezon európai része, hanem az egészen új azeri futammal Bakuban. A tavaly nevet váltó verseny így idén két újítással nyit, ez lesz az első európai verseny, s június helyett áprilisban kerül megrendezésre.

Amber-Azeri_F1-Ricciardo

A 2016-os jóslatok – melyek izgalmas futamot vetítettek előre – tavaly váltak be az Azeri Nagydíjon. A rengeteg változó és történés végén a tizedik helyről rajtoló Daniel Ricciardo állhatott a dobogó legfelső fokára, s ezzel a Red Bull a szezon első győzelmét szerezte. A második helyen Valtteri Bottas repítette célba Mercedesét úgy, hogy a célegyenesben előzte ki az addig második helyen menetelő Lance Strollt. A fiatal kanadai pilóta így sem panaszkodhatott, a Forma-1-ben debütáló évében dobogóra állhatott. A verseny két legnagyobb esélyese, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel végül hoppon maradt.

Hogy miért is? A két rivális itt igencsak összeakasztotta a bajuszát. Egy biztonsági autós fázis alatt Lewis Hamilton féktesztelte Vettelt, aki ezt nagyon rossz néven vette. Hamilton mellé állva ráhúzta a Ferrarit, s ekkor összekoccant a két autó. Vettel tíz másodperces büntetést kapott, s elszálltak a győzelmi esélyei. Bár Hamilton továbbhajtott, verseny közben a fejtámasza meglazult, s emiatt be kellett mennie a bokszba egy újért, s ezzel ő is elvesztette az esélyét az győzelemnek. Végül Vettel a negyedik, Hamilton pedig az ötödik helyre kormányozta célba autóját.

A 2016-os futam után sokan leírták a bakui pályát, de ez az incidens is tett arról, hogy ne feledkezzünk meg róla. A futam szervezői sem bíztak semmit a véletlenre a pálya kialakításakor és a programok szervezésekor. Amellett, hogy a Forma-1-es autók néhol a monacói szűk utakat megközelítő terepen hajtanak és a mezőny Baku történelmi helyeit is érinti, több helyen akár 300 km/órás sebességet is megközelíthetnek a versenyautók. A versenyre látogatóknak nem adnak lehetőséget az unatkozásra sem. Idén is több koncert és egy sor híresség teszi még vonzóbb célponttá ezt a helyszínt.

Ami az időjárást illeti, nyárias időjárás fogadja a mezőnyt Bakuban. A hétvégére várható napos idő és 25 fok körüli hőmérséklet a megszokott ilyenkor a csapatok számára.

Ricciardo a Ferrarinál?

Daniel Ricciardo nyerte meg a Kínai Nagydíjat két héttel ezelőtt. Nagyon jókor jött az a győzelem az ausztrál pilóta számára, hiszen a jövője nyitott kérdés, nem véletlenül ez az egyik legnagyobb beszédtéma jelenleg a paddockban. Sokáig cáfolták a hírt, hogy tárgyalásban lenne a Ferrarival Kimi Raikkönen helyére, most azonban úgy látszik, hogy ez mégsem kacsa. Az ausztrál állítólag előszerződést kötött a maranellói csapattal, amelyet június végén véglegesítenének. Red Bull-os bennfentesek ugyanis elmondták, hogy Ricciardo szinte biztosan aláírt egy másik csapattal, amely azonban se nem ők, se nem a Mercedes. Így tehát maradt a Ferrari. „Nem akarok semmi hosszút aláírni, mivel nem tudom, hogy a sport milyen irányba tart. Azt gondolom, hogy két év az, amivel határozottan elégedett lennék, aztán majd meglátjuk.” – szögezte le korábban egy mérvadó brit lapnak a 28 éves pilóta. Christian Horner a nyári szünetig adott időpontot Ricciardónak arra, hogy eldöntse marad-e a csapatnál. Elmondása szerint Carlos Sainz vagy más feltörekvő fiatal pilóták jöhetnek szóba a helyére.

 

A verseny és a pálya

 

Az azeri aszfaltcsík egy ultramodern versenypálya, s a monacóihoz hasonlító utcai pálya keveréke. Ez a nyomvonal is a híres mérnök, Hermann Tilke keze munkáját dicséri. Sok a szűk rész, de sok a gyors egyenes is, amely gyorsabbá teszi ezt a helyszínt Monacónál. A Pirelli idén a lágy, a szuperlágy és az ultralágy abroncsokat viszi el Bakuba.

Az 51-körös Azeri Nagydíj április 29.-én helyi idő szerint 16.10-kor (nálunk 14.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 6,003 km, a teljes versenytáv 306,049 km. A körrekordot Sebastian Vettel tartja 2017-ből 1:43.441-es időeredménnyel.

2017-ben Daniel Ricciardo (Red Bull) nyerte meg az Azeri Nagydíjat. Az ausztrál pilóta ideje 2:03:55.573 volt. A második helyen Valtteri Bottas (Mercedes) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Lance Stroll (Williams) szerezte meg.

 

(Forrás: Amber PR)