Erdogan Budapesten: Törökországban 4 millió menekült él

Törökországban 3,5 millió szíriai és 500 ezer iraki menekült él, és az ankarai vezetés a menekültkérdésben segítséget vár európai és más országoktól – mondta Recep Tayyip Erdogan, a Török Köztársaság elnöke kérdésre válaszolva hétfőn az Országházban.

Recep Tayyip Erdogan török elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2018. október 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Recep Tayyip Erdogan török elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2018. október 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

    A török államfő az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott: “ha minden kaput megnyitnánk, akkor egész más kép tárulna elénk.” Egyúttal azt is elmondta, hogy már megkezdődött a menekültek visszatelepülése, több ezer szíriai már visszatért hazájába.
    A tárgyalás témáival kapcsolatban kiemelte: továbbra is nagyon fontos az együttműködés Magyarországgal, meg kell erősíteni a magyar-török kapcsolatokat.
    Recep Tayyip Erdogan hangsúlyozta: a két ország együttműködése több területen kitűnő. Kitért a felső szintű stratégiai tanács munkájára, közölve: jövő tavasszal lehet a tanács következő ülése, ezúttal Magyarországon. Az ülés újabb lendületet adhat a kétoldalú stratégiai együttműködésnek – mondta.
    A török elnök megköszönte Magyarországnak a török európai uniós csatlakozáshoz nyújtott támogatását. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a folyamat már 1963-ban megkezdődött, és mindeddig csak hitegették Törökországot, amit az EU egyetlen más országgal sem tett. Azt mondta, az uniónak el kell döntenie, fel akarja-e venni Törökországot vagy sem, mert “elértünk a türelem határához”.
    Recep Tayyip Erdogan arról is beszélt, hogy a gazdasági vegyes bizottság a jövő hónapban ül össze ismét, és a turizmusban rejlő lehetőségekről beszélnek majd, valamint arról, hogy a világ különböző pontjain milyen közös befektetésekre nyílik lehetőség. A török légitársaság Budapest és az indiai Mumbai között közvetlen járat indítását tervezi – tette hozzá.
    Emlékezetett arra a célra is, hogy a kereskedelem volumenét ötmilliárd dollárra emelnék. Ezt az értéket mielőbb el kell érni, és a jelenlegi tendenciák elégedettségre adnak okot – jelentette ki.
    A török államfő megjegyezte: Magyarország és Törökország szövetségesek a NATO-ban.
    Emlékeztetett: öt év után érkezett ismét Magyarországra, ezúttal államfőként.
    Azt mondta: a 16. században magyar területre érkezett Gül Baba sírhelyét megőrizték, restaurálták, és ez a türbe a közös múlt fontos szimbóluma. Azt is felidézte, hogy az első világháborúban egy fronton harcoltak a magyar katonák a törökökkel, és emléküket megőrzik.
    Kérdésre válaszolva a török államfő üdvözölte, hogy az Európában élő törökök legalább 60 százaléka rá szavazott. Ők tudják, mi történik Törökországban – fűzte hozzá.

Forrás:MTI