Érdemes az adójogszabályokra is figyelni a vállalkozóknak

 
Németh László, az IPOSZ elnöke Fotó: Juhász Melinda

Németh László, az IPOSZ elnöke
Fotó: Juhász Melinda

Január elsejétől jó néhány jogszabály változik, érdemes az adójogszabályokra is figyelni a vállalkozóknak, de a nyugdíjasokat alkalmazóknál is könnyebb lesz egy nyugdíjasnak munkát vállalnia a járulékok változása miatt.

Az IPOSZ és a NAV együttműködési megállapodásának aláírása kapcsán ingyenes gazdaságpolitikai konferencián vehettek részt az érdeklődők, ahol a NAV szakemberei adtak tájékoztatást a 2019-es adójogszabályok változásairól. Az IPOSZ elnöke, Németh László a 2018-as évről elmondta, nagyon sok pályázatban vett részt az IPOSZ, melyeket sikeresen zárta. Évek óta folytatják a V4-ekkel kapcsolatos tevékenységeket, melyhez nagyon nagy támogatást kaptak. Ezáltal nagyon sokat erősödött az IPOSZ kapcsolatrendszere a V4-eken belül. Az adóváltozások kapcsán idén elérte Magyarország azt is, hogy a KATA-nál 8 millió forintos áfamentességi határt felemelték 12 millió forintra. Ez az IPOSZ-nak korábban is javaslata volt. Eddig több mint 300 000 vállalkozás választotta a KATA-t. Az 50 000 forintos főállású KATA változtatásra szorul a nyugdíjszámításnál. Az új adótörvények a kis-és mikrovállalkozások esetében sok változást nem hoznak, de a kiszámíthatóságot biztosítják. Németh László beszélt arról is, hogy a KIVA-t népszerűsíteni kell, melynek érdekében az IPOSZ mindent elkövet- mondta el a MR1, Kossuth Rádió NApközben című műsorában Németh László, az IPOSZ elnöke. A műsor visszahallgatható az alábbi felületen, az interjú 10:48:10 perctől hallható:

https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-12-19_09-00-00&enddate=2018-12-19_11-00-00&ch=mr1