Emlékházzá alakítják a dombóvári volt zsidó iskolát

Spread the love

Emlékházat és kiállítóhelyet alakít ki az egykori zsidó iskolából Dombóváron a helyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság – közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.

    Rostás Zoltán elmondta, hogy a dombóvári zsinagóga mellett álló 140 négyzetméter alapterületű épületet közművesítik, teljes körűen felújítják, és két kiállító teret hoznak benne létre. Az átalakítást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 10 millió forintos támogatásával végzik, a társaság 14 millió forintot fordít az épületre – tette hozzá.
    Az 1861-ben épült ház 1944-ig a zsidó hitközség iskolája volt, a holokauszt – és a hitközség megszűnése – után imaházként működött. Az épület egyik helyiségében Riesz József zsidó származású dombóvári orvosnak állítanak emléket, a másikban negyedévente a zsidóság és más, sérelmet szenvedett népek történetével foglalkozó, tematikus kiállításokat terveznek – mondta az elnök.
    Riesz József (1880-1944) Dombóvár tisztiorvosa, a helyi önkéntes mentő egyesület alapítója és a dombóvári vöröskereszt elnöke volt. A szegények orvosának nevezték, mert a legszegényebbeket ingyen gyógyította. 1944. június 26-án zsidó származása miatt deportálták, visszaemlékezések szerint a súlyosan beteg orvos már a deportáltakat szállító vagonban meghalt.
    Nevét 1947-től utca viseli Dombóváron, mellszobra a városi kórház előterében látható. Az emlékházban orvosi szobájának berendezései kapnak helyet, tevékenységével kapcsolatos dokumentumokat állítanak ki.

Forrás:MTI

 

Comments are closed.