Emelkednek a kgfb-díjak

A Biztosítás.hu és a Netrisk.hu portál gyorselemzése szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak emelkednek – közölte a két szakmai portál az MTI-vel a vasárnap hajnalban közzétett, jövő évi tarifák gyorselemzése alapján.

    A biztosítási és banki portál, a Biztosítás.hu szerint átlagosan 10 százalék körüli lesz az emelkedés a meghirdetett tarifák alapján. A legtöbb autós emelkedő díjakkal találkozik majd az idei kampányban, ami a portál szerint nem meglepő a tavaly óta töretlen díjemelkedési trendeket figyelembe véve. A portál által idézett adatok szerint az átlagos éves biztosítási díj 2010-ben még mintegy 50 ezer forint volt, ami tavalyra 20 ezer alá esett, és ezen a szinten maradt 2014-ben is.
    A Netrisk.hu szerint bár van olyan társaság, amelyik a tavalyi árszint közelében hagyta tarifáit, néhány szereplő átlagosan 15-20 százalékkal is emelte díjait. Az átlagos díjnövekedés mértéke azonban ennél kisebb lehet: az online biztosításközvetítő a kampányban a nála kötött új szerződések átlagdíját 12.500 forint körüli szintre várja, szemben a tavalyi 11.300 forintos mértékkel.
    Bizotsítás.hu szerint az idei emelkedés az egyes autósoknak mintegy 1500-2000 forint éves többletköltséget jelenthet átlagosan, de akad olyan biztosító és szegmens is, ahol az emelés ennél jóval nagyobb mértékű, 20-100 százalék közötti lesz. A mostani tarifákkal a díjak emelkedése akár jelentős lendületet is vehet – vélik a Biztosítás.hu szakértői.
    A portál szerint az idei kampány legfontosabb kérdése az lesz, hogy a díjemelkedésekkel szembesülő autósok át tudnak-e, illetve át akarnak-e szerződni kedvezőbb díjat kínáló másik biztosítótársasághoz vagy maradnak jelenlegi biztosítójuknál és elfogadják a többletdíjakat.
    Ez fogja meghatározni a váltók idei számát, ami tavaly mintegy 300 ezer volt. Az autósok választása eldöntheti, hogy a jövőben a díjemelkedési tendencia hogyan folytatódik – tette hozzá a Biztosítás.hu.
    A Netrisk.hu közölte: a díjnövekedést az idén is elsősorban a kármentesen vezető autósok, illetve azok tudják ellensúlyozni, akik egyidejű casco- vagy lakásbiztosítás megkötésével akár jelentős mértékű együttkötési kedvezményt tudnak elérni.
    A portál szerint jelentős strukturális változás a korábbi tarifákhoz képest nem tapasztalható, meghatározó hatású új kedvezményt a biztosítók nem alkalmaznak. A nemzetközi szállítmányozással foglalkozó cégek járművei számára az idén megjelent egy új, eurós díjfizetéshez kapcsolódó kedvezmény. A személyautók esetében ugyanakkor az együttkötési kedvezményen kívül idén is elsősorban az éves díj egyösszegű befizetésével, bankszámláról történő fizetéssel, illetve elektronikus kommunikáció vállalásával érhető el a legnagyobb mértékű kedvezmény: ezek mértéke egyenként a 10, de esetenként akár a 25 százalékot is elérheti, ugyanakkor a biztosítók általában 25-50 százalék közötti értéken kedvezményplafont érvényesítenek.
    A bónuszbesorolást is érintő kárt okozók továbbra is nem kívánt ügyfélnek számítanak: számos biztosító az ilyenkor megszokott, két szintet érintő bónuszvesztés mellé jelentős, akár 100 százalékot is meghaladó pótdíjat is terhel ezekre az ügyfelekre, akiknek a megajánlott új díja így a korábbinak akár két-háromszorosa is lehet.
    A portál közölte, noha néhány biztosító már a kampány kezdetéig megküldte meglévő ügyfeleinek a jövő évre ajánlott díjait, ezeknek a díjértesítő leveleknek törvény szerint november 11-éig – legkésőbb az évforduló előtt 50 nappal – kell megérkezniük az ügyfelekhez, akiknek ezen információk ismeretében legkésőbb december 1-je éjfélig van lehetőségük jelenlegi szerződésük felmondására.
    Fontos tudni azt is, hogy a kampányban érintett mintegy 2 millió autós közül azok, akik díjkedvezmény fejében korábban elektronikus kapcsolattartást választottak, a díjértesítőt ne a postaládájukba, hanem a biztosító számára megadott e-mailcímre várják – közölte a Netrisk.hu.
    A jogszabályi előírásoknak megfelelően, legkésőbb november 2-ig kell közzétenniük a jövő év január 1-jétől érvényes kgfb-tarifáikat azoknak a biztosító társaságoknak, amelyek az új év első napjától módosítani kívánnak díjaikon. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint az összes, mintegy 4 millió 167 ezer jármű 52 százaléka, 2 millió 167 ezer kgfb-szerződésének évfordulója továbbra is január 1-je.

Forrás:MTI