Elutasítja az ENSZ migrációs csomagját a német CDU egyik tartományi szervezete

Elutasította a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Szász-Anhalt tartományi szervezete az ENSZ globális migrációs csomagját a hét végi kongresszusán, és felszólította a szövetségi kormányt, hogy ne csatlakozzon a tervezett megállapodáshoz.

    A Röblingenben tartott tisztújító kongresszuson hangsúlyozták, hogy a CDU “a jogállam és a közbiztonság pártja”, és nem engedi, hogy bárki is elnyomja a németek identitását.
    Az egyik szónok, Lars-Jörn Zimmer tartományi törvényhozási (Landtag-) képviselő kiemelte: ha a kormány csatlakozik az ENSZ migrációs csomagjához, az a veszély fenyegeti Németországot, hogy “feltétel nélkül meg kell nyitni a kapukat”.
    A szász-anhalti CDU új vezetője, Holger Stahlknecht tartományi belügyminiszter is a megállapodás ellen foglalt állást. A migrációs csomagot elutasító kongresszusi határozat “sárga lap a kormánynak” – mondta.
    Kifejtette, hogy a tervezett megállapodás tartalmát nem kifogásolja, a kormány kommunikációját viszont helyteleníti, mert évekig “a nyilvánosság radarja alatt” tárgyaltak róla, így sem a CDU, sem a lakosság nem tudott véleményt formálni. Ezért a CDU-ban sokaknak “tartalmi problémájuk is van a paktummal, hiszen nem magyarázták el nekik” – mondta Holger Stahlknecht a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi beszámolója szerint.
    Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken egy chemnitzi fórumon elmondta, hogy az európai országok két éven keresztül a legnagyobb egyetértésben tárgyaltak a tervezett megállapodásról, majd egyszer csak elkezdtek “hazugságok” és “téves információk” terjedni róla, ami félelmet okozott. Ennek a folyamatnak nem szabad utat engedni, nem lehet megengedni, hogy “azok határozzák meg a napirendet, akik gyűlöletet terjesztenek és uszítanak”. Mint mondta, a viták miatt ismételten tüzetesen tanulmányozta a tervezett megállapodást, és az a meggyőződése, hogy hazájának csatlakoznia kell hozzá.
    Németországnak a migrációban “különösen érintett országként elemi érdeke a körülmények javítása máshol, hogy az emberek ne azt mondják, hogy mind el kell mennünk Németországba”, az ENSZ tervezett megállapodása pedig éppen erről, a körülmények javításáról szól – fejtette ki Angela Merkel.
    Hangsúlyozta, hogy az ENSZ decemberi marokkói tanácskozásán elfogadandó csomag nem érinti a csatlakozó országok nemzeti szuverenitását, és céljai kiemelten fontosak Németország számára. A csatlakozó országok ugyanis vállalják, hogy küzdenek az illegális migráció ellen, megvédik a határaikat, állampolgáraikat ellátják biometrikus adatokat tartalmazó személyi iratokkal, és betartják a nemzetközi humanitárius jogi előírásokat – sorolta.

Forrás:MTI