Először szerepel az Opera műsorán az Olasz nő Algírban

Szombattól látható Gioachino Rossini egyik legtöbbet játszott vígoperája Szabó Máté rendezésében az Erkel Színházban, Magyarországon első alkalommal operaházi keretek között.

    Az Opera Zenekarát és Énekkarát Francesco Lanzillotta, a pármai Filarmonica Arturo Toscanini zenekar első karmestere vezényli. Isabellát Mester Viktória mezzoszoprán és az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíjasa, Vörös Szilvia kelti életre. Lindorót az ausztrál Alasdair Kent és a görög születésű Vassilis Kavayas formálja meg, Musztafát pedig Palerdi András és Bakonyi Marcell alakítja. A további szerepekben Sáfár Orsolya és Szemere Zita, Balga Gabriella és Simon Krisztina, Bruno Taddia és Cseh Antal, valamint Dobák Attila hallható – közölte a dalszínház szerdán az MTI-vel.
    A libretto igaz történeten alapul: 1805-ben algíri kalózok elraboltak egy milánói nőt, aki Mustafa-ibn-Ibrahim bej háremébe került, míg végül vissza nem sikerült jutnia Itáliába. Az operában Isabellának hívják a fogságba esett olasz nőt, aki végül eszességének köszönhetően kiszabadul, fogva tartója pedig megbűnhődik.
    A rendező koncepciója szerint “ez a história inkább a férfiakat készteti szembenézésre magukkal, az előadás pedig céljaink szerint az egészségtelen férfidominanciával szembeni kritika lesz”. A díszleteket Cziegler Balázs, a jelmezt Füzér Anni tervezte.
    Az alig egy hónap alatt komponált mű premierje 1813-ban volt a velencei San Benedetto Operaházban. A darab a velencei premier után meghódította Itália és Európa fontosabb városait, 1819-ben már a Pesti Nemzeti Színház is repertoárjára tűzte. A darab később kikopott a nemzetközi repertoárból, csak a II. világháború után szerezte vissza megérdemelt helyét a dalszínházak műsorán. Hazánkban a hetvenes években rádiófelvétel, 2008-ban pedig független egynyári produkció is készült belőle, de a mostani premieren lesz látható Magyarországon először operaházi keretek között.

Forrás:MTI