Először látható együtt Hans van Manen három koreográfiája

Első alkalommal látható együtt Hans van Manen holland koreográfus három – Trois Gnossiennes, 5 tangó és Black Cake – munkája pénteken a LOL-esten a Magyar Nemzeti Balett előadásában a budapesti Müpában.

    Ritkán adatik meg egy koreográfusnak, hogy kifejezetten vicces koreográfiát készítsen – mondta Hans van Manen a csütörtöki sajtóeseményen Budapesten, hozzátéve: ő azért már készített néhányat az életében. A LOL-estre Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója kérte ezeket a darabokat, együtt még nem szerepelt a három koreográfia, nagy élmény lesz ezt így megmutatni – hangsúlyozta.
    Kitért arra is, hogy szerdán volt egy maratoni, négy és fél órás, megállás nélküli próbájuk, ami nagyon jó hangulatban telt. Az 5 tangót mintegy 20 éve már bemutatták Magyarországon, a másik két koreográfia első alkalommal látható – fűzte hozzá.
    Felidézte az 1970-es években Berlinben tett útját is, ahonnan több hanglemezzel tért haza, s amelyek meghallgatása után megszületett az 5 tangó, személyesen csak ezt követően találkozott Piazzollával. Az 1989-es Black Cake jubileumi koreográfiáról elmondta, hogy címét a fekete kosztümök, díszletek ihlették. Kiemelte, hogy ő maga nem romantikus alkat, a nő és férfi viszonyát sem így ábrázolja, a férfi és a nő egyenrangú fél. A darabokban erős nő és erős férfi látható, akik körül izzik a levegő – fogalmazott.
    Az 1982-es Trois Gnossiennes Erik Satie francia zeneszerző alkotására készült, s a melankolikus zongoramuzsika által ihletve mesél a férfi-nő kapcsolat összetettségéről, lemondásról, bizalomról, harmóniáról. A duett női szerepét van Manen eredetileg Aradi Mária világhírű balerinára, a Holland Nemzeti Balett egykori vezető szólistájára álmodta.
    Az 1977-es 5 tangó egyben tisztelgés is a műfajt forradalmasító argentin zeneszerző, Astor Piazzolla munkássága előtt. A páros koreográfiákban a klasszikus balett eleganciája és mértéktartása ötvöződik a tangó elfojtott szenvedélyével, megragadva van Manen alkotói tevékenységének esszenciáját.
    A szarkasztikus humorú Black Cake a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő Holland Táncszínház jubileumára készült Jirí Kylián felkérésére. Az öttételes alkotás helyszíne egy társasági esemény, amelyen fokozatosan buknak a felszínre a társadalmi kötöttségek és az illem által leplezett férfi-női viszonyok.
    Solymosi Tamás a sajtóbeszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy minden évadkezdés nagy kihívás. Az Operaház felújítása miatt a LOL-estet egy különleges helyszínen, a Müpa Fesztivál Színházban adják elő, ami egy nagyon modern színház, és tökéletesen megfelelő helyszín a darab bemutatására.
    A koreográfiák kettős és hármas szereposztásban láthatók. A LOL októberi bemutatója a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként, míg a produkció januári előadásai a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben láthatók a Müpa Fesztivál Színházában.

Forrás:MTI