Élő amerikai autóépítő-legenda az AMTS-en!

Az immáron 12. életévét betöltő AMTS nemzetközi hírnevét mi sem bizonyítja jobban, mint az évről-évre népesebb számú külföldi felhozatal, mely 2017-ben is Európa 15 országának több száz tuning autóját hozza a Hungexpóra. Idén azonban már az USA-ból is lesz sztárvendége rendezvénynek, sőt, nem is akárki!

amts

Az Automobil és Tuning Show szervezői büszkén jelentik be a március 24-26. között, a Hungexpón megrendezésre kerülő rendezvény első amerikai hírességét, John D’Agostino-t, a kaliforniai Celebrity Kustoms alapítóját, az 1970-es kezdet óta több, mint 50 makulátlan átépített amerikai veteránautó szülőatyját.

John D’Agostino élő legendának mondható a nyugati part autóépítőinek körében. Csaknem 47 év munkássága során nincs az a Custom díj, amit ne gyűjtött volna be, sajátos névre keresztelt autóit pedig zömében hollywoodi hírességek és gyűjtők vásárolták meg. Építéseit számos helyen látni kiállítva Kalifornia-szerte, az egyik legendás példány, az “Elvis II” Cadillac Eldorado például az Oscar-gálának is helyszínt adó Walk of Fame-en díszeleg, Los Angelesben.

D’Agostino – vagy ahogyan odakint emlegetik, „King of Kustoms” – neve nem ismeretlen az Öreg Kontinensen sem. Európa legnagyobb autótuning showja, a Tuning World Bodensee egyik hivatalos arca, emellett számos rendezvény állandó sztárvendége, az Essen Motor Show-tól a Helsinkiben megrendezésre kerülő Kustom Kulture Show-ig.

Hasonlóan a világon meglátogatott számos kiállításhoz, az egyedi autók királya hozzánk sem üres kézzel érkezik: amellett, hogy a DF Tuning és a Sonax standján bárki elcsípheti pár szóra, vagy egy dedikálásra a rendezvény ideje alatt, saját gyártású díjat is hoz magával, mellyel az AMTS számára legkedvesebb gépjárművét jutalmazza majd.

A kifejezetten a rendezvényre készült, „Award of Excellence” névre hallgató kristályserleg tehát biztosan egy AMTS-en kiállító építőjé lesz. A díj független a show szokásos szépségversenyének csaknem 70 trófeájától, ennél nagyobb elismerést azonban aligha kapott még valaha autóépítő Magyarországon!

Mr. D’Agostino ráadásul nem egyedül látogatja meg Budapestet, hanem elhozza magával – ahogyan ő hívja – Amerika No. 1. show promóterét, John Buck-ot is, aki az neves Autorama és a Grand National Roadster Show rendezvények első embere. Ígéretük szerint nem kis bejelentéssel készülnek a hazai építők számára, melyet az AMTS díjátadójára időzítettek!

Az amerikai sztárvendégek mellé méltó felhozatal is dukál, mely minden eddiginél komolyabb USA autós felhozatalban, valamint egy teljesen megújult kiállításban, a Rusty Rodders Hot Rod Show-ban tetőzik majd, számos épített autóval és motorral, valamint Pin-Up Girl szépségversennyel, mely első ízben kerül megrendezésre az AMTS nagyszínpadán.

A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, a színes felhozatalban bármely korosztály megtalálja számítását. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autó- és tuning kiállítása
  • GYMKHANA Országos Bajnokság – A látványos autósport exkluzív versenye
  • Rusty Rodders Hot Rod Show – Magyar Hot Rod Autóépítő Bajnokság és show
  • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • Classic Automobil Show – restaurált / átépített klasszikus autók
  • Autómárkák, importőrök kiállítása – szalonautók, importőrök és koncepciók
  • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Kabrió Kiállítás – exkluzív tárlat és vásár a legújabb „tetőtlen” modellekből
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak