Elkezdődött a párbeszéd a szurkolók és a klubtulajdonosok között

A DFC Kft mai taggyűlése előtt vállaltuk, hogy a Diósgyőr szurkolók, illetve egyesületük javaslatait önkormányzatunk, és a Miskolc Holding Zrt. nevében képviselni fogjuk tulajdonosi körben is. Örömünkre szolgál, hogy a DSZK Egyesület javaslatai közül kettőt – a belvárosi jegyértékesítés lehetőségét, illetve az iskolás csoportok meccslátogatásának ügyét – a taggyűlés el is fogadta.

A másik kettőt, a klub gazdasági és szakmai döntéseinek átláthatóságát biztosító, az önkormányzat által felajánlott 2 százalékos szurkolói tulajdonlás ügyét és a jegyáraknak a csapat teljesítményéhez kötött felvetését sajnos, a többségi tulajdonos nem szavazta meg.
A többségi tulajdonos újabb tőkeemelési javaslatával kapcsolatban a taggyűlésen elmondtuk, hogy ez idáig, a klub jelenlegi gazdasági helyzetét előidéző döntéseket csak és kizárólag a Borsodsport Invest Kft. képviselői, a kisebbségi tulajdonos megkérdezése nélkül hozták meg.
Mindezek ellenére városunk, illetve a Miskolc Holding Zrt. az országban példa nélküli módon a klubfejlesztés és labdarúgó akadémia kialakítása érdekében 2013-ban, 2014-ben és 2017-ben összesen 564 millió Ft-tal vett részt a futballklub stabilitását biztosító tőkeemelésekben. Ezen tőkeemelési folyamattal összefüggésben több ingatlan átruházása is megtörtént.
Nyolc év alatt összességében 1,45 Mrd Ft-ot, átlagosan évi 181 millió Ft-ot juttattunk a klubnak. Hazánkban tehát, összehasonlítva más városokkal, a diósgyőri labdarúgás önkormányzati támogatása hosszú esztendők óta kiemelkedő, kiszámítható és garantált.
Mindezek alapján mondtunk ma határozott nemet, a többségi tulajdonos újabb tőkeemelési javaslatára.
Ugyanakkor reménnyel tölt el bennünket a csapatnak az utóbbi időben a bajnokságban felmutatott teljesítménye, továbbá a szurkolók és a DFC Kft tulajdonosai között, egyebek mellett javaslataink következményeképpen elindult párbeszéd.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében dr. Kiss János  Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere.