Elkészült az új tivadari Tisza-híd terve

Elkészült a Tivadar és Kisar között megépítendő új Tisza-híd terve – hangzott el a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) beregi árvízvédelmi töltéseinek őszi felülvizsgálata alkalmából tartott szakmai értekezleten kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

    Bodnár Gáspár, a vízügyi igazgatóság vezetője az eseményen azt mondta, az eredeti – a meglévő híd átépítését és megemelését célzó – tervekkel ellentétben teljesen új folyami átkelő fog megépülni a folyón.
    A Szamosköz és a Bereg közúti kapcsolatát biztosító tivadari híd az egyik legkritikusabb szűkület a Tiszán, mivel a folyómederben és az ártéren elhelyezkedő hídpilléreknek jelentős a visszaduzzasztásuk, ez pedig problémát okoz az árvizek levezetésében – ismertette az igazgató.
    A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. korábbi közlése szerint egy 342 méter hosszú, háromnyílású acélhidat építenének a meglévő átkelő mellé, a csatlakozó úthálózat korrekciója mellett pedig körforgalmi csomópontot alakítanának ki a két folyóparti település érintett utcáinál.
    A beruházás során elvégzik majd a töltések korrekcióját, a kevesebb hídpillér miatt növekszik az áteresztőképesség – tette hozzá Bodnár Gáspár. A konkrét építési munkálatok a közbeszerzés lefolytatása után – a korábbi tervezés szerint – legkorábban 2016-ban kezdődhetnek el.
    A vízügyi igazgatóság vezetője a térségi árvízvédelmi fejlesztések kapcsán szólt arról is, hogy hamarosan befejeződik a több mint 33 milliárd forintból épülő, tizenkilenc környékbeli település árvízi védelmét szolgáló beregi árapasztó tározó kivitelezése, illetve elkészülnek az ehhez kapcsolódó töltésrendszerek és műtárgyak. A beruházással nemcsak a térség árvizekkel szembeni védettsége erősödik, hanem lehetőség lesz a víztöbblettel és a vízhiánnyal kapcsolatos problémák kezelésére – mondta.
    Bodnár Gáspár hangsúlyozta, a Felső-Tisza vidékén az év bármely részében lehet számítani rendkívüli árvizekre, ezért nagyon fontos a védművek állapotának szinten tartása és fejlesztése. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban új mértékadó árvízszinteket határoztak meg a magyarországi folyókon, az ukrán oldali töltésfejlesztések, valamint a klímaváltozás miatt pedig számítani kell az árvízszintek emelkedésére is.
    A magyar oldalon folytatódnak a tiszai töltések fejlesztései, az ukrán oldalon pedig tervben van két tározó megépítése Mezővárinál (Vari) és Tiszaújlaknál (Vilok) – ismertette a vízügyi szervezet vezetője.
    Az őszi felülvizsgálat keretében a vízügyi igazgatóság és a katasztrófavédelem szakemberei közösen ellenőrizték a Tarpától Lónyáig tartó, több mint hatvan kilométer hosszú árvízvédelmi töltés állapotát, a gátőrök felkészültségét, valamint a védelmi eszközöket.

Forrás:MTI