Elfogadták az új munkarendet

Fotó: Juhász Melinda

Fotó: Juhász Melinda

Kormánypárti szavazatokkal elfogadta az Országgyűlés hétfői ülésén az új munkarendről szóló házelnöki javaslatot. Az előterjesztést – amelynek értelmében az Országgyűlés két hétre fogadná el napirendjét és amelyet az ellenzék bírált – 117 igen és 50 nem szavazattal hagyták jóvá. Szintén elfogadták az azonnali kérdések és kérdések tárgyalását érintő házszabálytól való eltérésre vonatkozó előterjesztést.

    Az új ülésezési rend értelmében az első hétfőn a napirend előtti felszólalásokat követően a vita nélküli határozathozatalokra – a napirend elfogadására – és 120 percen át interpellációkra kerül sor, majd az azonnali kérdések elhangzása után esetlegesen további határozathozatalok és viták lesznek.
    Kedden is lehetnek majd szavazások, valamint viták, emellett szerdán és csütörtökön is vitákat folytatna le a Ház.
    Az új munkarend értelmében a következő héten csak hétfőn lesz plenáris ülés, amelyen szavazások nem lennének, így határozatképesség biztosítására nem lenne szükség. Ekkor csak napirenden kívüli felszólalások, valamint azonnali kérdések és kérdések hangozhatnának el. Ezen a héten üléseznének a bizottságok.
    A házelnök javaslatát az ellenzék élénken bírálta.
    Farkas Gergely (Jobbik) azt mondta: álvita folyik és nem ez a valódi kérdés, hanem az, hogy a kormány és a Fidesz mikor tér át arra, hogy kiszámíthatóan és tervezhetően nyújtják be a javaslatokat.
    Szerinte állandóan a házszabálytól való eltéréssel kell elfogadni a törvényeket, érdemi vita nem alakul ki, s módosító javaslatokkal számtalan alkalommal átírták a javaslatokat. Ez a gyakorlat felháborító – mondta, és problémásnak nevezte a második hét hétfőjét, amikor nem lesz interpelláció, és nem lesz szükséges a határozatképesség. Ezzel szerint azt fogják elérni, hogy még inkább közröhej tárgya lesz a parlamenti munka.
    Szél Bernadett (LMP) félőnek tartotta, hogy az ellenzék jogosítványai tovább csökkennek,  kérte, hogy nyáron a tapasztalatok fényében tekintsék át a változtatásokat. Fájónak nevezte, hogy csak kéthetente kerül sor interpellációkra, bár – szavai szerint – elérték, hogy megmaradjon két óra. Ugyanakkor kéthetente két óra nem egyenlő heti egy órával, s hasznosabb lenne a régi rendszer – jegyezte meg.
    Kifogásként említette, hogy nem lehet tudni, mi lesz a tévés közvetítéssel, ő fontosnak tartaná, hogy minden állampolgár  számára követhető legyen a parlamenti munka. Szerinte a kormánypárti politikusok gombnyomogató képviselőkké váltak, nincsenek érdemi viták sem az ülésteremben, sem a bizottságokban. Jelezte: nemmel fognak szavazni.
    Harangozó Tamás Attila (MSZP) rámutatott: “a javaslat visszaélésszerű”, az országgyűlési törvény és a házszabály heti ülésezésre van kialakítva. Szerinte csorbítják az ellenzéki jogosítványokat, a heti interpellációs lehetőségeket elveszik, és nem ad garanciát a kiszámítható minőségi jogalkotásra, ami állítólag a javaslat legfontosabb része.
    Nem látják annak garanciáját sem, hogy március 1-től elindulhat az új ülésezés – mondta a képviselő és utalt arra a három törvényre, amit most rendkívüli eljárásban tárgyalnak. Az előterjesztés arról szól, hogy a második héten nem kell jelenlétet biztosítani, így nem csak a duplafizetés után rohangálnak, nem akarnak csak kéthetente bejárni dolgozni. “Minden más csak púder” – fogalmazott.
    Varju László a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő szerint nem fogadható el a javaslat, s kifogásolta a jogszabályok előkészítését. Sokszor ad hoc jelleggel, elbújtatva terjesztenek be indítványokat – jegyezte meg.
    Gulyás Gergely (Fidesz) az elhangzottakra reagálva azt mondta, szerinte azt nem lehet vitatni, hogy a tervezettebb törvényalkotáshoz éppen arra van szükség, hogy a parlamenti munkahetet egy bizottság hét kövesse. A bizottsági munkának megfelelő súlya kell legyen, és rendelkezésre kell állnia elegendő időnek. Hozzátette: az ellenzéki kérés alapján tették lehetővé, hogy a törvényalkotási bizottság minden ülése bármely tévétársaság számára közvetíthető.  Az ellenzéki jogosítványok nem csorbulnak, minden héten lehetőség lesz azonnali kérdést feltenni, mint eddig. Azon ügyek tisztázását, amelyek azonnali politikai kérdéseket vetnek fel, eddig is ez a műfaj szolgálta. Ugyanannyi időben lesz lehetőség interpellációra is, mint eddig – jegyezte meg.
    Kitért arra is, hogy az unió számtalan tagállamában nincs hetenkénti ülésezés, példaként Ausztriát, Németországot, a visegrádi államokat, illetve Franciaországot, Litvániát és Szlovéniát említette. Magyarországon továbbra is hetenkénti ülésezés lesz, hogy a második héten az ellenzéki jogosítványokat gyakorolni lehessen. Kitért arra is: eddig négy hét alatt, most rendes eljárásban 5 hét alatt lehet majd egy törvényt elfogadni.
    A képviselők 142 igen, 9 nem és 22 tartózkodás mellett fogadták el a házszabálytól való eltérést, amely szerint az Országgyűlésben, – ha több hétre fogadja el napirendjét –  a képviselőcsoportoknak a második héten is lesz lehetőségük napirend előtti felszólalásra.
    Jóváhagyták azt is 143 igen és 31 nem szavazattal, hogy kérdések tárgyalásakor csak azt lehessen tárgyalni, amelyet ülésnapot megelőző napon 9.30-ig benyújtottak.

Forrás:MTI