Élen a turizmusban, félidőben a Nagyon Balatonon!

Az 5-600 ezer látogatót vonzó MOL Nagyon Balaton programsorozat eddigi eredményeit értékelték és a következő programokat mutatták be július 30-án Kapolcson, a Művészetek Völgyében, a rendezvénysorozat “félidős” sajtótájékoztatóján. Az eseményen dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy egyre eredményesebb az a széles körű összefogás, ami arra irányul, hogy itthon tartsuk a magyar utazókat. Az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat 2015 júniusi statisztikái szerint a magyarok többsége belföldön nyaral: a honfitársaink által eltöltött több mint 31 millió vendégéjszaka több mint 65 százalékát Magyarországon regisztrálják. A Turisztikai Világszervezet 2015 júniusi jelentése szerint Magyarország közel megnégyszerezte a világátlagot a nemzetközi turistaérkezések tekintetében az év első négy hónapjában.

Nagyon_Balaton_Kapolcs_20150730_1

A Balaton régió szerves részét képezik – többek között – a Balaton-felvidék falvai, így a Művészetek Völgye települései is, amelyek nem csak nyáron, egy-egy adott rendezvény idején bírnak vonzerővel, hanem a tavaszi, őszi időszakban, az úgynevezett új szezonokban is.

A Magyar Turizmus Zrt. idén is szívesen állt a Nagyon Balaton mellé szakmai partnerként és minden rendelkezésére álló eszközzel részt vállal a programok népszerűsítésében.

Tombol a főszezon a Balatonnál és minden okunk meg van arra, hogy egy rendkívül jó szezonban bízzunk. A Balaton vízminősége kitűnő, általában jó idő van, a strandok tiszták és szépek.

Tavaly minden eddiginél több, közel 2 millió vendég látogatott a tóhoz és 6,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken. Az elmúlt időszak örömteli növekedésének fenntartásához széles körű összefogásra, színvonalas, gazdag programkínálatra van szükség a továbbiakban is. A Balaton az első számú belföldi úti célunk. A tóhoz érkezők háromnegyede belföldi vendég. Fontos cél a külföldi turisták számának és arányának növelése. Ehhez szükség van az olyan vonzó programokra, mint a Nagyon Balaton – hangsúlyozta dr. Faragó Péter.

A KSH legfrissebb adatai szerint idén májusban tovább bővült a Balaton régió vendégforgalma: 5%-kal több vendég érkezett. A növekedés a külföldi vendégek 11,1%-os növekedésének és a belföldi vendégszám 3,1%-os emelkedésének köszönhető.

A Turisztikai Világszervezet 2015. júniusi jelentése (World Tourism Barometer) szerint 2015 első négy hónapjában a világon 4%-kal, Európában 5%-kal, a közép-kelet-európai régióban 7%-kal, Magyarországon pedig 14%-kal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma. Ez a világátlag közel négyszeresét, az európai átlag majd háromszorosát és a régiós átlag dupláját jelenti!

A Balaton négy évszakos úti céllá vált az elmúlt évek fejlesztéseinek és marketingjének köszönhetően. A Magyar Turizmus Zrt. által létrehozott speciális microsite-on olyan szabadidős tippeket, kevésbé ismert látnivalókat gyűjtött össze a társaság, ahová rossz idő esetén is érdemes ellátogatni. Az itthon.hu/balaton/tippek-borus-idore oldalon elérhető tippek a nyár folyamán folyamatosan frissülnek. Rendkívül sikeres az első „szabad vasárnap” apropóján márciusban indított online rendezvénynaptár is: a „Vasárnapi program” aloldalon vasárnapi/hétvégi elfoglaltságokat, úti tippeket, családi programokat, aktív- és kulturális kikapcsolódási, kirándulási lehetőségeket kínál országszerte az MT Zrt. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a magyarok több időt töltsenek Magyarországon – összegzett a vezérigazgató.