Elektromos mobilitás és a MINI modellpalettájának jövője

A MINI tovább erősíti fenntarthatóságot és hatékonyságot éltető, alapvető értékeit, miközben a modell- és hajtáslánc-paletta bővítésével minden ügyfelének megadja a „választás szabadságát”. A brit gyártó hamarosan a prémium kompaktok és crossover modellek szegmensében is új fejezetet nyit, kínai jelenlétét pedig helyi gyártás beindításával fokozza.

mini

A MINI a jövő hajtáslánc-technológiáit, járműszegmenseit és szolgáltatásait szem előtt tartva szervezi újra modellpalettáját.

Az átszervezés középpontjában az elektromos mobilitás térnyerésének támogatása, a prémium kompaktok és crossover modellek iránti fokozott elköteleződés, valamint a Kínában betöltött piaci pozíció erősítése áll. „A MINI mindig is a személyes mobilitás speciális kihívásaira adott választ. A lehetőség pedig, hogy átszervezzük modellpalettánkat, naprakészen tartja a márkát” – fogalmazott Bernd Körber, a MINI vezetője. „A MINI jövőjének az elektromos mobilitás mellett az újabb célcsoportok és értékesítési piacok meghódítása is meghatározó tényezője” – tette hozzá.

Húsz év telt el azóta, hogy a hagyományokkal átitatott brit prémiummárka újraélesztését követően bemutatkozott a MINI második generációja. Azóta az oxfordi üzem gyártósoráról mintegy négymillió darab új MINI gurult le, amelyeket a gyártó a világ több mint száz országában adott át ügyfeleinek. A MINI fejlesztéseit az elmúlt két évtizedben nagymértékben meghatározták az ügyfelek szükségletei és igényei.

2015-ben az új MINI Clubman sikeresen vezette be a márkát a prémium kompakt szegmensbe, amelybe két évvel később az új MINI Countryman is megérkezett. Ma a brit prémiumgyártó globális értékesítési eredményének hozzávetőlegesen 40 százalékát ez a szegmens adja. Ráadásul a MINI modellpalettája ma szélesebb, mint valaha. A rendkívül sportos MINI John Cooper Works modellek a brit prémiummárka egész éves eladásainak mintegy 5 százalékát teszik ki, a hálózatról tölthető modellek pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

A MINI mélyen gyökerező hagyományainak egyik legfőbb pillére a hatékony műszaki megoldások mentén kínált abszolút vezetési élmény. A hatvanegy esztendővel ezelőtt bemutatott klasszikus Mini nem csupán forradalmi helytakarékossága, de egyszerre sportos és gazdaságos vezethetősége okán is osztatlan elismerést váltott ki. A 2000-ben debütált, második generációs MINI új dízelmotorokkal optimalizálta tovább a vezetési élmény és az üzemanyag-hatékonyság kettősét, majd 2008-ban a márka az elektromos mobilitás tekintetében a BMW Group úttörőjévé lépett elő. A kisszériában gyártott MINI E értékes információkkal gazdagította a tervezőmérnököket arra vonatkozóan, hogy milyennek kell lennie egy nagyvárosi forgalomban használt, tisztán elektromos meghajtású modellnek.

Az emisszió-mentes mobilitás ma már a MINI modellpalettájának egyik meghatározó alappillére. 2019-ben a márka a MINI Cooper SE Countryman ALL4 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,7 – 2,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,1 – 14,0 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 40 – 45 gramm / km) plug-in hibrid modellnek köszönhetően minden huszadik új autóját hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiával szerelve adta el, majd a tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) piaci premierjével ez az arány minden tízedik autóra változott.

A rendkívül hatékony belsőégésű erőforrásokkal és hálózatról tölthető modellekkel a MINI megteremti a „választás szabadságát”

A MINI a közeljövőben világszerte egy átfogó, hálózatról tölthető modellpalettával kínálja fel ügyfeleinek a károsanyag-kibocsátástól mentes közlekedés lehetőségét. A brit prémiumgyártó eközben továbbra is garantálja rendkívül hatékony benzines és dízelüzemű erőforrásainak elérését azon célcsoportjai és régiói számára, amelyek mobilitási szükségleteit a tisztán elektromos meghajtású modellek egyelőre nem képesek kielégíteni. „Fejlett benzines és dízelüzemű motorjainkkal, plug-in hibrid hajtáslánc-technológiánkkal és tisztán elektromos meghajtásunkkal a BMW Group által fémjelzett „választás szabadságát” adjuk meg ügyfeleinknek, a világ minden pontján kielégítve mobilitási szükségleteiket és vágyaikat” – mondta Bernd Körber. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy tovább növekedjünk a globális piacon” – tette hozzá.

A MINI jövőbeli, tisztán elektromos meghajtású portfóliójának középpontjában a háromajtós MINI, a kisautó-szegmens új crossover modellje és egy új kompakt crossover áll. A márka prémium kompakt crossover modellje és kisautói belsőégésű erőforrásokkal is megrendelhető lesznek.

Új MINI modellek a crossover és prémium kompakt szegmensben

Hogy előnyt kovácsoljon a crossover modellek iránt világszerte mutatkozó, egyre átfogóbb ügyféligényekből, a MINI egy vadonatúj, az ügyfelek igényeit maximálisan szem előtt tartó crossover modellel bővíti kínálatát ebben a szegmensben.

A hatalmas sikernek örvendő MINI Countryman mellé érkezik egy újabb crossover modell, amely kizárólag tisztán elektromos meghajtással lesz elérhető. A MINI Countryman következő generációja mindeközben belsőégésű erőforrásokkal és hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiával is megrendelhető lesz, maradéktalanul kielégítve a világszerte eltérő ügyféligényeket.

A MINI modellpalettájának folyamatos fejlesztése lehetővé teszi a márka számára, hogy egy újabb prémium kompakt modellel elégítse ki ügyfelei helykínálat és sokoldalúság terén jelentkező, egyre átfogóbb igényeit. A kreatív helykihasználás, amely a MINI modelljeit mindig is jellemezte, eközben mit sem csorbul. A brit prémiumgyártó összes új autója hamisítatlan MINI modellként érkezik meg az utakra, a koncepciótól, a szegmenstől és a hajtáslánc-technológiától függetlenül. Az újdonságokat éppúgy a maximális utastéri helykínálat, az izgalmas vezethetőség és a lehető legkisebb alapterületen megvalósított egyediség jellemzi majd, mint a MINI összes eddigi modelljét.

„A márka és a közösségünk iránt érzett felelősségünk része, hogy megőrizzük a MINI egyedi karakterét. Jövőbeni összes új modellünk éppen ezért hamisítatlanul MINI lesz” – nyilatkozta Bernd Körber.

Fokozott elköteleződés a kínai piac mellett

A világ legnagyobb piacának számító Kína dinamikusan növekszik, és mint ilyen, a jövőben egyre fontosabbá válik a MINI számára. Ma a márka által értékesített új autók mintegy 10 százaléka Kínában talál gazdára. Ahhoz, hogy tovább erősítse piaci jelenlétét és jelentős mértékben javítsa kínai értékesítési eredményét, a MINI importált márkából hamarosan helyben készülő autógyártóvá érik.

2023-tól a MINI a Great Wall Motor oldalán kezdi meg Kínában az új járműszerkezetre épülő, kifejezetten tisztán elektromos meghajtásra tervezett, nagyfeszültségű akkumulátorról táplált modellek sorozatgyártását. Ez lehetővé teszi a brit prémiumgyártó számára, hogy maradéktalanul kielégítse az emisszió-mentes mobilitás iránt Kínában és világszerte mutatkozó, egyre intenzívebb ügyféligényeket. A MINI kínai partnerrel megkötött együttműködésének egyértelműen meghatározott alapelve a piaci igényeket követő gyártás. A helyben készült modellekkel a MINI nem csupán a kínai piac egyre növekvő igényeit szolgálja ki, de a többi régió gyártását is stabilizálja.