Elbocsátás elbocsátás hátán

A tömeges elbocsátás réme továbbra is kiszolgáltatottságban tartja a Dunaferr dolgozóit és családjaikat, de az Orbán-kormány továbbra sem csinál semmit. Pedig csak azt kellett volna tenni, amiről folyton beszélnek: megvédeni a még meglévő munkahelyeket és újakat teremteni.

Az MSZP tavaly nyáron háromoldalú egyeztetéseket követelt a kormány, a dunaújvárosi önkormányzat és a tulajdonosok között az ISD Dunaferr Zrt.-nél bejelentett 1500 fős elbocsátás miatt. Ennek eredményeként év végén tudatták: „csak” 400 dolgozó elküldésére kerül sor.

Már akkor is mondtuk: a bejelentés szinte semmit nem ér, ha a kormány nem garantálja, hogy nem lesznek további elbocsátások a vasműnél. A kormány azonban nem vállalt garanciát semmire, így erős a gyanú, hogy csak hülyítették a dolgozókat, most pedig elindult a 400 fős leépítés, és semmi nem garantálja, hogy a választás után nem rúgják ki akár az eredetileg tervezet 1500 Dunaferr-dolgozót.

Az elmúlt 4 évben semmit nem tettek azért, hogy a térségben új munkahelyek keletkezzenek. Mint ahogy az egész országban sem tettek semmit annak érdekében, hogy munkahelyteremtő beruházások jöjjenek létre.

Mindez így marad, amíg Orbán Viktor és Fidesz határozza meg Magyarország gazdaságpolitikáját. A Fidesz semmittevésével ellentétben mi növelni fogjuk az állami szerepvállalást a munkaerőpiacon. Ahol a piac nem tud, ott állami beruházásokkal fogunk tisztességes megélhetést biztosító állásokat teremteni, az álláskeresők biztonságát pedig növelni fogjuk!

Gúr Nándor,
az MSZP alelnöke
a Foglalkoztatási bizottság elnöke

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*