Éhesek a száguldásra

Győzelem! Mi más is lehetne a célja a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek a hét végi Rábaköz-kupán?! Az Opel Dakar Team párosa eddig kétszer diadalmaskodott ezen a viadalon (2010-ben és 2011-ben), az idén azonban az a furcsa helyzet állt elő, hogy a hazai futamok közül csupán ezen az egyen rajtol, így azután tényleg érthető a „most vagy soha” hozzáállás a fiúk részéről.

A pilóta szerint a párosnak és a Dakar óta átalakított Opel Mokkának is fekszenek ezek az olykor gyors, máskor technikás erdei pályák, amelyek az utóbbi hetek időjárásának köszönhetően helyenként biztosan sárosak is lesznek.
„Ki vagyunk éhezve a versenyre és a győzelemre, hiszen a Dakar óta mindössze az olasz világkupa-futamon indultunk, úgyhogy nagyon várjuk már a hétvégét – mondta Szalay Balázs, aki azt is elárulta, milyen változtatásokat hajtottak végre az Opel Mokkán: – Az autó húsz centivel rövidebb lett, ami azért fontos, hogy a sivatagi versenyeken a hátulja ne érjen le a dűnéken, illetve a súlypontját próbáltuk a lehető legoptimálisabban kialakítani. A hátulja teljesen új, és kapott egy szárnyat is, amije korábban sose volt. Ezt a fejlesztést a General Motors és a Moholy Nagy Művészeti Egyetem hallgatói alkották meg, amikor az ideális autót tervezték. Ez a szárny a terv egyik részlete, onnan vettük át. Apróság csupán, de remélem, ez is hozzájárul majd célunk eléréséhez, hogy megnyerjük a versenyt” – nyilatkozta Szalay.
A Céltrans ’97 Rábaköz-kupa (amelynek eredménye nem csupán az országos bajnoki értékelésbe számít bele, hanem a Közép-európai Zóna Trófeáéba is) össztávja 449 kilométer, amelyből 320 kilométer a szelektív szakaszok hossza. A verseny központja az idén Himod lesz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*