Együttműködés a Művészetek Palotája és a Kodály Központ között

Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a budapesti Művészetek Palotája (Müpa) és a pécsi Kodály Központ.

    Káel Csaba, a Művészetek Palotája és Márta István, a Kodály Központ vezetője a fővárosi aláíráson kifejtették: az együttműködés fő célja közös produkciók létrehozása, valamint neves külföldi produkciók közös meghívása Magyarországra.
    Az eseményen Páva Zsolt, Pécs polgármestere is részt vett, aki hangsúlyozta: Pécs a kultúra városa, a folyamatos fejlődéshez azonban partnerekre van szükség, ezért örömmel veszi a Művészetek Palotájával való, nagy perspektívájú együttműködést.
    Káel Csaba az MTI-nek elmondta: az együttműködés egyik célja, hogy a minőségi kultúra területén új, közös produkciókat hozzanak létre. “Erre már eddig is volt példa, Ligeti György Le Grand Macabre című operáját tavaly májusban a pécsi Pannon Filharmonikusok adták elő a Müpában, idén pedig a tavaszi fesztivál nyitókoncertje a pécsi zenekar, a Szegedi Kortárs Balett és a Müpa koprodukciójában valósult meg. Az ehhez hasonló minőségi produkciók létrehozását segíti a mostani megállapodás” – tette hozzá.
    Káel Csaba kitért arra is, hogy a pécsiekkel való együttműködésnek van egy “profán, gazdasági oldala” is. “Ha egy nagy külföldi előadót hívunk meg Magyarországra, más tárgyalási pozíciót jelent, ha a budapesti mellett egy vidéki koncertlehetőséget is ajánlunk. Ez érinti a tiszteletdíjat, az utazást, a promóciót is” – magyarázta a vezérigazgató.
    Úgy vélte ugyanakkor, mindezek csak eszközök, az együttműködés lényege, hogy elinduljon egy párbeszéd és mindkét fél jobban odafigyeljen arra, mi történik a másik háza táján. “A budapesti zenei intézményekkel, így a Zeneakadémiával és Operaházzal, valamint újabban a Budapest Music Centerrel is nagyszerű kapcsolatokat ápolunk, ezt szeretnénk kiterjeszteni vidéki intézményekre is” – mondta Káel Csaba, megjegyezve, hogy a Szimfonikus felfedezések elnevezésű sorozatuk az új, tizedik évadban a Pannon Filharmonikusok koncertjével veszi kezdetét és ennek alkalmából kiállításon mutatják be Pécs kulturális életét.
    Márta István jelezte: viszonzásként a Kodály Központban tárlatot rendeznének a Művészetek Palotája tízéves történetéről.

Forrás:MTI