Együtt tombolt Geszti és Feró

Újra együtt a két mentor: Geszti Péter és Nagy Feró ezúttal egy rövidfilmen dolgozott együtt, a közös munka lezárását pedig örömzenéléssel koronázták meg. „Az én ötletem volt, hogy kérjük fel Ferót szereplőnek, pedig  nem könnyű vele. Mindig van valami ötlete, amiről le kell beszélnem” – mondta Geszti Péter, aki kreatív igazgatóként vett részt a munkában. A viccet félretéve pár jó szót is szólt a rockerről.  „Feró elképesztő energiával veti bele magát mindenbe, így volt ez a Jófogás filmjének forgatásán is. Vidámság és rock and roll, ahogy ő mondaná, egy perc alatt feldobta a stábot” – magyarázta a reklámszakember.  A kettőjük közötti örök zrikálódás azonban a zenélés és a forgatás közben sem maradhatott el.

„Nem véletlen, hogy annak idején az X-Faktorban is az asztal két végére ültettek le. A beszólások éltetnek bennünket. Nem tudom például felfogni, hogyan énekelhet Péter a pálinkáról úgy, hogy közben nem bírja. A legutóbb megkínáltam, egyetlen kupicától marionett bábúvá vált” – jelentette ki Feró, ám mondatai nem maradtak válasz nélkül. „Tudják, minek nevezem Ferót? Őrbottyáni papírkutyának. Mindenki pálinkával kínálja, ám egy óvatlan pillanatban a virágágyásban landol a nedű” – kontrázott Geszti. A két zsörtölődő mentor legutóbb egy próbateremben találkozott, örömzenéltek kicsit, eljátszották például a Kontroll Csoport számának átiratát. Gesztiből rögtön előbújt a szöveggyáros és kollégája életkorára utalva az „eladok mindent, de az eszemet neeeem” szöveget az „eladok mindent, de a protézisemet neem”-re változtatta.

„Próbáltam felhúzni Pétert a magam zenei szintjére, de nem biztos, hogy sikerült” – vágott vissza a Beatrice frontembere. Ő maga gitárt ragadott a próbateremben, míg Geszti a dobok mögé ült be. Bármennyire is szeretik húzni a másik idegeit, az biztos, hogy remek köztük az összhang. Geszti és Feró gyorsan meg is állapodtak, hogy ha idejük engedi, zenélnek még együtt és a közös munkától sem zárkóznak el. Természetesen a maguk módján, beszólásokkal tarkítva.