Egyszer élünk!

Címünk az izgalmasan játékos magyar anyanyelvünknek köszönhetően kétféleképpen is értelmezhető. Ne törődjünk semmivel, csak élvezzük az életet, ne szalasszunk el egyetlen lehetséges örömöt sem megszerezni magunknak! A másik értelmezésben éppen az aggódás fogalmazódik meg ugyanebben a két szóban, hogy nagyon vigyázzunk magunkra, mert ha valami rossz történik velünk, és még rá is teszünk egy lapáttal, később nehezen tudjuk helyrehozni a károkat, ha egyáltalán sikerül.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

A 10 éves születésnapját ünneplő Egy Csepp Figyelem Alapítvány ez utóbbi értelemben választotta egyik szlogenjének ezt a két szót: egyszer élünk. Erős Antónia, a cukorbetegség ellen küzdő szervezet alapítója boldogan jelentette be a szülinapi partin: a Belevalók, a pedagógusok számára indított diabétesz oktató programjuk partnere lett a Magyar Diabetes Társaság és a 77 Elektronika Kft., az egyetlen magyar vércukormérő gyártó cég. A következő tanévtől az óvónőkön kívül bevonják a programba az általános iskolák alsó tagozatában tanító pedagógusokat is. Segíti a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a szakmai munkát, támogatja a Belevalókat a KIA Motors Hungary Kft., és folytatódik a Magyarország Cukormentes Tortája verseny. Idén úgy döntött a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, hogy a megmérettetésen bárki részt vehet, nem kell hozzá ipartestületi tagság. Május 18-án indul a hagyományos Cseppont Patikahét azokban a gyógyszertárakban, ahol az alapítvány logója látható, és aznap indul útjára a népszerű Egyszer Élünk Körút is. A szintén hagyományos Egy Csepp Világnap november 15-én lesz a SYMA Csarnokban, többek között Wolf Katival, Csonka Andrással, Pataki Zitával, Szellő Istvánnal.

 

Horváth Gábor Miklós