Egyre többet tudhatunk a cukorbetegségről

dav

 

Erős Antónia és Szellő István köszöntötte a megújult Radisson Blu Béke Hotel Zsolnay Kávéházában a sajtó képviselőit azon az eseményen, amelyen bejelentették, hogy az új tanévtől az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével indul a Nemzetközi Diabétesz Szövetség  általános iskolai diabétesz oktatási programja. A program célja, hogy diákok, tanárok, sőt a tanulók szülei is átfogó ismereteket szerezhessenek a cukorbetegségről, s a cukorbeteg gyerekeket elfogadják az iskolákban. A program hazai bevezetése ősztől az úgynevezett pilottal kezdődik, amelyben öt iskola vesz részt.

Tovább folytatódik az alapítvány másik oktatási programja, a csaknem 5 éve indított „Belevalók”. A képzés óvópedagógusokat és tanítókat készít fel a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 40 állomáson csaknem 3000 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg gyerekek gondozásáról.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy május végétől az Egyszer Élünk Körút sárga sátrai ott lesznek a legnépszerűbb futóversenyeken, fesztiválokon, családi napokon. Bárki ingyenesen megméretheti vércukrát, vérnyomását, koleszterinszintjét. A szűrőkörút egyes állomásain a Diabess-Györgytea szakértői fitoterápiás tanácsadást tartanak az érdeklődőknek.

Az alapítvány népszerű programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen idén is öt döntős tortát választott ki a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri. Hamarosan kiderül, melyik édesség lesz a győztes. A profik vetélkedője után nyáron startol a hobbicukrászok háziversenye.

H. G. M.