EGYRE TÖBB VENDÉG ÉRKEZIK FOLYAMI HAJÓÚTON HAZÁNKBA

Idén december 2. és 4. között Magyarország ad otthont a 20. évfordulóját ünneplő Nemzetközi Dunai Hajózási Konferenciának, amelynek fővédnöke Dr. Seszták Mikós, nemzeti fejlesztési miniszter.

Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A 3 napos szakmai fórumon a folyami hajós szakma elitje cserél tapasztalatot, ezzel még több figyelmet irányítva Magyarország nemzetközi folyami hajózásban betöltött szerepére. A szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő, de szorosabb nemzeti szakmai összefogás szükséges a dunai hajós turizmusban rejlő lehetőségek még hatékonyabb kiaknázása érdekében. Az elsődleges cél a vendégek tartózkodási idejének meghosszabbítása, amely elsősorban a speciális elő- és utótúrák szervezésével lehetséges. Fontos szempont a vidéki desztinációk erőteljesebb bevonása is, amelyek közül a Duna menti települések a Mahart Passnave kikötői fejlesztéseinek jóvoltából minden szükséges infrastruktúrával rendelkeznek.

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. által szervezett konferencián a fővédnök képviseletében Dr. Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkár feladatait is ellátó vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: „A Duna jelentős gazdasági potenciállal rendelkezik, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a Duna akadálymentes hajózhatóságának biztosítását. Ehhez fel kell tárni azokat a szinergiákat, amelyek a Dunához kapcsolódó környezet-, természetvédelmi, közlekedési, gazdálkodási, turisztikai, sportcélú fejlesztési igények összhangját megteremtik. A dunai hajózás területén megjelenő állami szerepvállalás az elmúlt időszakban fokozódott. A magyar állam tulajdonában lévő három hajózási társaság közül személyhajózási stratégiai szempontból a 2013 óta többségi állami tulajdonban álló MAHART Passnave Kft. emelendő ki, amely a Duna teljes szakaszán a legnagyobb működő hajóparkkal rendelkező személyhajózási és kikötő üzemeltető gazdasági társaság.”

Köszöntőjében Dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára üdvözölte, hogy a konferencián a dunai hajózásban érintett összes mértékadó nemzetközi szereplő megjelent. A folyami hajózást mind a vendégszám, mind pedig a költés tekintetében az egyik legígéretesebb turisztikai szegmensként említette, amelyben még jelentős növekedési potenciált lát. Fontosnak nevezte, hogy a hajóval érkező vendégek minél több helyi szolgáltatást vegyenek igénybe az itt tartózkodásuk során. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy Magyarország a következő években fokozott figyelmet fog fordítani az aktív turizmushoz kötődő úthálózatok, szolgáltatások fejlesztésére, ami pl. a hajós és a kerékpáros időtöltés összekapcsolását fogja könnyebbé tenni, illetve számos, Duna-menti kulturális és történelmi látnivaló fejlesztés, megújítása várható. Ezen kívül javasolta, hogy a dunai hajókirándulások ne álljanak meg Budapestnél, hanem vigyék tovább az utasokat déli irányba (lower Danube), hogy megismerhessék akár Magyarország más vidékei, akár Szerbia, Románia és Bulgária szépségeit.

A Magyar Turizmus Zrt. az Edutus Főiskola és a Viking River Cruises együttműködésében idén készült friss kutatás szerint a dunai hajóutazás egyre fontosabb eleme Magyarország turisztikai kínálatának, a több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest.

Fővárosunk önmagában is jelentős vonzerővel bír a megkérdezettek körében: a hajóval érkezők 80%-a számára fontos, hogy Budapest is az útvonal része, mert elmondásuk szerint a hajós utazásuk legjobb élményei Budapesthez kötődnek. Az elégedettséget jelzi, hogy a felmérésbe bevontak közel 100%-a ajánlaná a budapesti utazást barátainak, ismerőseinek.

Spányik Gábor, a rendezvény főszervezője, a MAHART Passnave Kft. ügyvezetője elmondta: rendkívüli öröm és egyben elismerés a hajóstársaságnak, hogy felkérték a nemzetközi folyami hajós szakma legfontosabb éves rendezvényének a megszervezésére. A Mahart számára is elsődleges szempont a szakmai kapcsolatok további erősítése és a konferencia minden résztvevőjét biztosították a társaság jövőbeni együttműködési szándékáról is. A hazai teljes Duna és Tisza szakaszokon a MAHART PassNave Kft. kezelésében mintegy 70 kikötő található és a társaság több mint 30 hajóval rendelkezik. A járműpark vonatkozásában a társaság mindent megtesz a legújabb környezetvédelmi normáknak való megfelelés érdekében. A környezetvédelem mellett természetesen az utaskényelem is prioritás a társaság számára, melynek szellemében folyamatosan újulnak meg a rendezvény- és a menetrendszerinti hajók.

„A célunk az, hogy hatékonyabban aknázzuk ki a dunai hajós turizmusban rejlő lehetőségeket. Az első és legfontosabb lépés ennek érdekében, hogy még szorosabbra fűzzük a szakmai együttműködéseinket. A kutatásunk szerint a hajóval érkező vendégek fele nem vesz részt elő- vagy utótúrán, amin mindenképpen érdemes változtatnunk a vendégek tartózkodási idejének növelése érdekében. A vonzó attrakciók és tartalmas programok biztosításában, megszervezésében és népszerűsítésében együttműködünk a programgazdákkal, utazási irodákkal és hajóstársaságokkal. Biztos vagyok abban, hogy az olyan termékkapcsolások, mint a kerékpározás és a folyami hajózás további élményeket adhatnak és csak a képzelet szabhat határt a változatosabbnál változatosabb speciális túrák kialakításának.” – emelte ki dr. Faragó Péter a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Számos kiaknázatlan lehetőség rejlik még a kulturális, gasztronómiai és egészségturisztikai szolgáltatások kínálásában, igénybevételében is, nem csak a fővárosban, hanem vidéken is. A legfrissebb statisztikai adatok szerint az idei év első kilenc hónapjában valamennyi turisztikai régióban nőtt a vendégforgalom. Mindez azt jelzi, hogy Magyarország bőven tud újdonságokat kínálni vidéken is a hajóval érkező vendégeknek számára.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója a résztvevők figyelmébe ajánlotta az új típusú Budapest Kártyát, amellyel rugalmasan, testre szabottan lehet a budapesti szolgáltatások széles körét igénybe venni. Elmondta, hogy a budapesti turizmus kiemelkedően jó évet tudhat maga mögött, és reményét fejezte ki, hogy a fővárosi vendégéjszakák száma év végére meghaladja a 9 milliót.

Gerhard Skoff, a Danube Tourist Consulting vezetője mint a konferencia ötletgazdája emlékeztetett arra, hogy immár 20 éve annak, hogy a Duna-Majna-csatorna hajózhatósága kapcsán az első dunai hajózási konferenciát megtartották Linzben. Akkor még csak 20-an ülték körül az asztalt, így büszke rá, hogy mára egy több száz fős nagyrendezvénnyé fejlődött ez a kezdeményezés, ahol a kormányzati, önkormányzati és piaci szereplők egyaránt képviseltetik magukat. Kiemelte, hogy napjaink nemzetközi konfliktusokkal, terrorveszéllyel terhelt világában nagy érték, hogy a Duna, illetve tágabb térsége ma is nyugodt, biztonságos desztináció.

A konferencián előadást tartott Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese is, aki átfogó képet rajzolt a folyami hajózás turisztikai jelentőségéről. „Vitathatatlan, hogy a folyami hajós turizmusban résztvevők kívánatos célcsoportot jelentenek a magyar turizmus számára: döntő többségük az idősebb, felsőfokú végzettségű és átlagon felüli jövedelemmel rendelkezők csoportjába tartozik. Megfigyelhető azonban, hogy fiatalodik a folyami hajózásra foglaló generáció is.” – hangsúlyozta.

A Nemzetközi Dunai Hajózási és Turisztikai Konferencián részt vett több száz külföldi szakember számára speciális budapesti és vidéki külön programok – köztük buszos és hajós városnézések, gasztronómiai és kulturális programok – segítségével is ízelítőt adtak a szervezők hazánk egyedülálló turisztikai kínálatából, egyben az elő- és utótúrák szervezéséhez is számos új ötletet adva.