Egymillióval nőhet jövőre a létminimum körül élők száma

Az Orbán-csomag az elszegényedés évét hozza 2015-ben, a jövő évi adótörvényekkel és a költségvetéssel közel ötmillióra nőhet a létminimum körül élők száma Magyarországon.

Tóbiás József kedden Budapesten sajtótájékoztatón – amelyen jelen volt az MSZP-frakció szinte összes tagja – közölte, a költségvetés és az adótörvények 2015-ben nem ötmillió dolgozó ember, hanem ötmillió létminimum körül élő ember jövedelemviszonyait határozzák meg.


Értékelése szerint a társadalom az elmúlt hónapokban folyamatosan jelezte a kormánynak, hogy mindaddig, amíg nem tisztázza egy közhivatal vezetőjének korrupcióban való érintettségét, nincs erkölcsi alapja ilyen brutális adótörvény elfogadásához.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2015-ben az élelmiszerek adója brutálisan emelkedik, hogy a társadalom döntő többségének szappan- és higiéniaadót kell fizetnie, és kifogásolta, hogy az áfakulcs nem csökken. Mint mondta, a cafeteria ügyében meghátrált a kormány, de úgy, hogy annak terheit megemeli.

Tóbiás József szerint a kormány képtelen visszaszorítani a korrupciót, ennek eléréséhez azonban mégsem azt az utat választotta, hogy kevesebb adót vet ki, hanem azt, hogy többet, és ezáltal teremt több lehetőséget saját rendszerének.
Szóvá tette a reklámadó felső kulcsának emelését, amit az RTL Klubra kivetett büntetőadónak nevezett. Megjegyezte, hogy tulajdonképpen örülhetnének, hogy a kormány nem az adóhivatalt és a rendőrséget küldi ki, mint ahogy tette ezt a civilekkel.

Hangsúlyozta, az MSZP feladata alternatíva építése és az orbáni totális állam lebontása, ez pedig most vasárnap kezdődhet meg az újpesti időközi országgyűlési választáson.

Az MSZP elnöke egy újabb, a kormány saját magának gyártott üzleteként értékelte azt az indítványt, amely szerint a dohánytermék-kiskereskedő csak meghatározott – állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított – dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat dohányterméket a jövőben.

A hétfői tüntetésekről egy másik kérdésre közölte, az MSZP részt vesz minden békés demonstráción, amely a nép által megfogalmazott kritikát jelzi. Minket házszabállyal ellehetetleníthetnek, de a népet nem lehet ellehetetleníteni – fogalmazott. Tóbiás József azt mondta, elítélnek minden olyat, amely túllép a demokratikus demonstráció keretein, de hétfőn ilyen nem történt.

Bejelentette azt is, hogy két képviselőtársa, Heringes Anita és Bangóné Borbély Ildikó felkeresi Kövér László házelnököt, aki hétfőn kivitette az ülésteremből “az emberek kérésére” az MSZP által bevitt magyar nemzeti és uniós lobogót. Mint mondta, a zászlókat a házelnök “rekvirálta”, pedig azok az MSZP tulajdonát képezik.

Az említett képviselők a sajtótájékoztató után felkeresték a házelnök irodáját, ahol Kövér László munkatársa közölte velük, hogy az Országgyűlés elnökének programja van, nem tudja fogadni őket, és kérte, hogy kint várakozzanak.
Bangóné Borbély Ildikó újságíróknak azt mondta, nem fogják abbahagyni ezt az akciót, minden egyes ülésen behozzák a terembe az uniós és a magyar zászlót is.

Heringes Anita közölte, hogy nincs olyan házszabályi rendelkezés, amely alapján a házelnök megtarthatná a zászlókat. Bangóné Borbély Ildikó szerint Kövér László bűncselekményt követett el azzal, hogy nem adta vissza a zászlókat.