Egyedülálló rezsiadósság-kezelő mintaprogram indul Csepelen

IMG_1758Elég néhány kifizetetlen csekk, s a család könnyen olyan adósságspirálba kerülhet, amiből nehéz kijutni. E probléma kezelése érdekében együttműködés jött létre a csepeli önkormányzat, az Elmű-ÉMÁSZ, a FŐGÁZ Zrt. és Ökumenikus Segélyszervezet képviselői között. A szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírására június 19-én került sor a csepeli polgármesteri hivatalban.

 

Németh Szilárd polgármester beszédében először a tavaly év végi találkozóra emlékeztetett, amikor megszületett az ötlet: szükség van egy ilyen típusú támogatásra a kerületben. Elmondta: a kormány intézkedései – a munkahelyteremtés, a rezsicsökkentés, az adórendszer átalakítása – mind azt célozzák, hogy a magyar családok terhei kisebbek legyenek. „Mindezekhez még egy fontos elem kapcsolódik: a szolidaritás. Élnek közöttünk olyanok, akiknek segítség kell ahhoz, hogy fel tudjanak állni nehéz helyzetükből. Közös érdeke az országnak, hogy támogassuk ezeket az embereket: fontos, hogy minél hamarabb ki tudjanak kerülni az adósságspirálból, hogy aztán majd ők is hozzájárulhassanak a közös teherviseléshez. A célunk az, hogy az átmenetileg rossz helyzetbe került csepeli családokat támogassuk a rezsitartozásuk részbeni kifizetésével” – hangsúlyozta a polgármester. Elmondta: az önkormányzat 10, míg a cégek 15 millió forinttal járultak hozzá a rezsiadósság kezeléséhez. A tartozás 49 százalékát vállalják át, míg a fennmaradó összeget az adósnak kell kifizetnie. Így „nemcsak halat, hálót is adunk” – tette hozzá a polgármester.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-ÉMÁSZ igazgatósági elnöke kiemelte: egyedülálló projektről van szó, hiszen most először vesz részt egy önkormányzat is efféle segítségnyújtásban. Ahogy elmondta, az Elmű-ÉMÁSZ már évek óta sikeresen működik együtt az Ökumenikus Segélyszervezettel az adósságot felhalmozók támogatásban. Az elnök asszony elmondta: sok, személyesen neki címzett levelet kap, amelyek egy része olyan elkeseredett fogyasztóktól érkezik, akik képtelenek kigazdálkodni az áramszámlájukat, s ezért segítséget kérnek. Az ilyen jellegű leveleket a segélyszervezet kapja meg, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a segítségnyújtás területén. Marie-Theres Thiell reményét fejezte ki, hogy a mintaprojekt más kerületekben, az ország más részein is megvalósul majd

A Főgáz Zrt. vezérigazgatója, Koncz László a kezdeményezés azon újdonságára hívta fel ismételten a figyelmet, ami szerint a fogyasztónak is hozzá kell járulnia adóssága rendezéséhez. „Ezt azoknak a mérőknek a felszerelése is segíti majd, amelyek előre fizetés esetén lehet csak az gázt, áramot használni” – tette hozzá.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt hangsúlyozta, hogy elsősorban egy szociálisan erodált társadalmi gondolkodást kell megváltoztatni. Nincs olyan kijelentés, hogy nekem jár!, hanem hozzá kell járulnia lehetősége szerint a kedvezményezettnek is a segélyezés folyamatához. Az elnök-igazgató kihangsúlyozta, hogy a mostani akcióban példa értékű hármas együttműködésről van szó, hiszen a vállalati, állami illetve civil szervezeti szektorokon átívelő közös gondolkodás az, ami a hatékony segítségnyújtást és az adományok lehető legjobb felhasználását lehetővé teszi. Lehel László elmondta, hogy a Segélyszervezet célja, hogy a megfelelő helyre jusson el a segítség. Mint mondotta, példamutató a társadalmi felelősségvállalásban felelősen gondolkodó, effajta tevékenységét gondosan és hosszútávra tervező Elmű-Émász hozzáállása, akikkel régóta kapcsolatban vannak. A program olajozott lebonyolítását segíti továbbá az is, hogy mivel a Segélyszervezetnek intézménye van Csepelen, jól bejáratott, napi szintű munkatársi kapcsolatokkal rendelkezik az önkormányzattal.

A beszédek után a szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírására került sor.