Egy valóra vált álom

Mikor Kovács Antal és Istovics Gergő a rallypályák mezejére lépett, talán nem is mertek arról álmodni, hogy egy nap az első osztályú bajnokság egyik futamán, az abszolút első öt helyezett között végezhetnek. A 39. Kassa Rallyn azonban ez az álom valóra vált! A Maricsek Racing Team duója magabiztos meneteléssel a nemzetközi értékelésben a 8., míg a magyarok mezőnyében az 5. helyre kormányozta be a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost. Sőt, mi több: újabb kategóriagyőzelemmel gazdagodtak az S csoportban valamint a 12-es géposztályban.

AIMG1783Kovács Antal: Tavaly is nagyon tetszett ez a kassai verseny, de akkor motorhiba miatt az utolsó gyorsaságin kiestünk. Idén így azzal a céllal érkeztünk meg, hogy revansot vegyünk a múlt évi szerencsétlenségünkön. Nagy reményekkel vágtunk neki a futamnak, hiszen külföldön általában sokkal jobban szoktunk szerepelni, mint itthon. Ez talán annak tudható be, hogy a többiek sem ismerik annyira a pályákat, mint az itthoniakat, amiken 15-20 éve versenyeznek.

A 43-as rajtszám tulajdonosai lettünk, s ezért a szombati nap folyamán többször is úgy jártunk, hogy utolértük az egyik szlovák sporttársunkat, akit később meg is kellett előznünk. Ennek ellenére is az abszolút értékelés 15. helyén voltunk két szakasz után, végül pedig 16.-ként fordultunk a másnapi küzdelmekre.

Vasárnap folyamatosan gyorsultunk, és egyre előrébb kerültünk. Az utolsó gyorsasági előtt a nemzetközi értékelésben 10.-ek, míg a magyar mezőnyben 6.-ak voltunk. Tájékozatlanok voltunk addig arról, hogy hogyan állunk az eredménylistán. Felhívtuk a szervizünket, s már a rajtban álltunk, mikor mondták, hogy az online hirdető szerint mindössze 4 másodpercre van tőlünk Lencse Zoli, s megszerezhető még az abszolút 5. hely. Úgy gondoltunk, hogy felvesszük a kesztyűt, és harcolunk a jobb pozícióért. Reggel több mint 40 másodperccel voltunk Lencséék mögött, a 9. gyorson viszont 5,7 másodperccel autóztunk jobb időt náluk, így sikerült újabb egy helyezést előrébb lépnünk. Azóta annyi változott, hogy megbüntették Melicháreket, így 8.-ak lettünk a nemzetközi mezőnyben.

Kellemeset csalódtunk magunkban és a teljesítményünkben, főleg azért, mert semmit sem csináltunk másképp, mint itthon. Nekünk való pályák voltak Kassán: szűkek és nehezek, technikásak. Vezetői és technikai hiba nélkül mentünk végig a 9 gyorsasági szakaszon, s így teljesítettük azt, ami körülbelül 2005 óta nem történt meg: Mitsubishi Lancer EVO VI-os végzett az első ötben. Megilletődően álltunk a céldobogónál, de annál nagyobb volt az örömünk. Még nem tisztultak le teljesen az érzéseim, de az biztos, hogy életem eddigi legeredményesebb, legösszeszedettebb és mondhatni a legemlékezetesebb versenye volt a 39. Kassa Rally.

Istovics Gergő: Amilyen izgatottan vártuk a kassai derbit, olyan jól is sikerült. Azt kaptuk, amire számítottunk: flottul, jól szervezett verseny volt, vb szintű, ritmusváltásokkal jellemezhető pályákon.

Az első nap csak annyi problémánk volt, hogy a 43-as rajtszámnak köszönhetően az előttünk autózó szlovák párost folyamatosan utolértük. Kétszer gond nélkül meg tudtuk őket előzni, ám a negyedik szakaszon 6 kilométeren keresztül autóztunk mögöttük. Nem vártuk rossz helyről a folytatást még így sem, de azt elhatároztuk, hogy egy sokkal összetettebb autózást kell bemutatnunk, ha előrébb akarunk lépni. Ez sikerült is – nem kis meglepetésünkre olyan ellenfeleket tudtunk magunk mögé utasítani, mint Trencsényi, Osváth vagy Rongits, ami önmagában is nagy eredmény számunkra. Az utolsó gyorsaságiig nem tudtuk, hogy állunk, de végül értesítettek róla minket, hogy elérhető még az abszolút 5. hely. Antival összenéztünk, behúztuk az öveket, összeszorítottuk a fogunkat, és leküldtük a Mitsubishit a 9. szakaszon úgy, ahogy csak a csövön kifért.

Olyan eredményt sikerült elérnünk, amiről korábban álmodni sem mertünk volna, s minden várakozásunkat felülmúlta. Az első ötben végeztünk egy olyan technikával, ami ma már inkább csak az S csoportban állja meg a helyét. Elérzékenyülten álltunk Kassa főterén, amikor játszották a Magyar Himnuszt! Csodálatos érzés volt!

Ez úton is köszönjük Lencse Zoli sportszerű hozzáállását, s jobbulást kívánunk Zejda Vikinek! Hatalmas köszönettel tartozunk a csapatnak, akik áldozatos munkája nélkül nem jutottunk volna el idáig. A legnagyobb hálával pedig a csapatfőnökünknek, Maricsek Miklósnak tartozunk, aki mindig is hitt bennünk! Igyekszünk ezt a bizalmat a jövőben is minél jobban meghálálni!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*