Egy újabb Forma-1-es visszatérő

Imola után ismét visszatér egy Forma-1-es pálya a 2020-as versenynaptárba. Isztambulban 2011-ben rendeztek utoljára versenyt, s talán ez volt a leglelakottabb versenypálya az összes visszatérő közül. Parkolónak használták és itt-ott már gaz ütötte fel a fejét a betoncsíkon is. A törökök viszont meglátták a lehetőséget a covid-versenynaptárba való visszatérésre, s helyrehozták a pályát. Bár rekordszámú nézőt engedtek volna be az isztambuli lelátókra, a pandémia második hullámának nagysága ezt nem teszi lehetővé. A 2020-as maradék három helyszínen nagy valószínűséggel zártkapuk között rendeznek futamokat.

Amber-Torok_F1-Vettel

A 2011-es fotókat nézegetve jövünk rá, hogy milyen rég is volt, hogy utoljára Forma-1-es autók versenyeztek ezen a hőmérséklet szempontjából ősz végén is kellemes helyszínen. Érdekessége a futamnak, hogy itt eddig mindössze négy pilótának sikerült győznie. Felipe Massának négyszer, Jenson Buttonnak, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek egyszer-egyszer. Az első két pilóta már nem szerepel a Forma-1-es mezőnyben, Sebastian Vettel győzelmére pedig idén nemigen fogadhatunk. Maradt tehát Lewis Hamilton, akinek valljuk be jó esélye lesz ezúttal is a győzelemre.

A hétvége egyik nagy szenzációja a Ferrarihoz köthető. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, ugyanis kihagyja a hétvégi futamot és talán még azután is párat. A hivatalos indok az, hogy a svájci szakember a maranellói gárda 2021-es programját felügyeli, annak érdekében az ideinél jobb évet teljesítsenek a jövő szezonban. Ez viszont teljes odafigyelést és odaadást követel meg a Ferrarinál dolgozóktól, hiszen a mezőny elejéről a mezőny középső traktusába csúszott vissza a szebb napokat is megélt olasz istálló.

A Mercedes sem hagyott minket hír nélkül a két futam között. Bár Lewis Hamilton szerződéshosszabbításáról semmi biztos nem tudható, Toto Wolff csapatfőnök egy rádiónak adott interjújában elhintette, hogy marad 2021-ben is ugyanebben a pozícióban a brackley-i istállónál. Hivatalos bejelentés nem volt, így érdemes fenntartásokkal kezelni ezt az információt.

 Amber-Torok_F1_2011-Vettel

A jövő évi versenynaptár részletei már korábban kiszivárogtak, de a Török Nagydíj hetében végül hivatalosan is kiadták a 2021-es Forma-1-es versenynaptárt. Márciusban a szokásos időpontban ismét Melbourne-ben, Ausztráliában indul a szezon (bár sokáig arról volt szó, hogy Bahrein lesz az első futamhelyszín) és decemberben elején Abu Dzabiban ér véget. Vietnámba nem fog ellátogatni a Forma-1-es cirkusz április végén politikai problémák miatt, s helyette ugorhatna be az egyik idei új pálya. A hétvégi isztambuli pályán megrendezésre kerülő Török Nagydíj örömmel lépne a vietnámi futam helyébe. Először azonban egy sikeres futamot kell letudnia a hétvégén. Az április 25.-ei időpontot mindenesetre nyitva hagyták még. Ami számunkra a legfontosabb, a Forma-1-es Magyar Nagydíjat augusztus 1.-én rendezik a Hungaroringen.

A verseny és a pálya 

Az 58-körös Török Nagydíj november 15.-én helyi idő szerint 11.10-kor (nálunk 13.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.338 km, a teljes versenytáv 309,396 km. A pályarekordot még mindig Juan-Pablo Montoya tartja 2005-ből, ideje 1 perc 24,770 másodperc.

Az interlagosi (brazil) és az előző futam helyszínéül szolgáló imolai pályához hasonlóan az óramutató járásával ellentétes irányban halad majd a verseny. Ez a pilóták nyakát igencsak megterheli, amire jó kondíciójuk ellenére speciális súlyzós edzésekkel tudnak készülni a versenyzők.

2021-es Forma-1-es versenynaptár

  1. 2021. március 21. Ausztrál Nagydíj, Melbourne

március 28.                 Bahreini Nagydíj, Szahír

április 11.                    Kínai Nagydíj, Sanghaj

            április 25.                   Bejelentésre vár (Vietnámi Nagydíj helyett)

május 9.                      Spanyol Nagydíj, Barcelona

május 23.                    Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 6.                      Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku

június 13.                    Kanadai Nagydíj, Montreal

június 27.                    Francia Nagydíj, Le Castellet

július 4.                       Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 18.                     Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 1.                Magyar Nagydíj, Hungaroring

augusztus 29.              Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

szeptember 5.             Holland Nagydíj, Zandvoort

szeptember 12.           Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 26.           Orosz Nagydíj, Szocsi

október 3.                   Szingapúri Nagydíj, Szingapúr (Marina Bay)

október 10.                 Japán Nagydíj, Szuzuka

október 24.                 USA Nagydíj, Austin

október 31.                 Mexikói Nagydíj, Mexico City

november 14.              Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo) vagy Rio de Janeiro

november 28.              Szaúdi Nagydíj, Dzsidda

december 5.                Abu-Dzabi Nagydíj, Yas Marina

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/