Egy összegben, időarányosan fizetik a pedagógusok béren kívüli juttatásait

Egy összegben és időarányosan kapják meg azok a pedagógusok a béren kívüli juttatást, akik ebben az előző tanévben is részesültek – közölte Marekné Pintér Aranka az MTI-vel, a pedagógus szakszervezetek hétfői megszólalására reagálva.

    Kiemelte: több félreértés is van a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) hétfői közlésében, az ugyanis egy korábbi verzióról, az Erzsébet-utalványról szól. Ez azonban már nincs napirenden – rögzítette.     Az elnök megerősítette a Klik pénteki tájékoztatóját, amely szerint egy összegben fizetik ki a béren kívüli juttatás időarányos részét azoknak, akik tavaly kaptak ilyet. A teljes keretösszeg 5,5 milliárd forint, ennek a nyolctizenkettedét utalják majd ki, és nem Erzsébet utalványban, hanem készpénzben – fejtette ki.     Hozzátette: ez egy adható juttatás, és az a cél, hogy “a tavalyi jövedelemcsökkenést elkerüljék.” Nem akar senki diszkriminálni, azt akarják elérni, hogy amit eddig megkaptak az érintettek, azt az átmeneti évben is megkapják – szögezte le.     Marekné Pintér Aranka hangsúlyozta: ez egy átmeneti év. A következő tanévre új szabályozás várható.     Mendrey László, a PDSZ elnöke megalázónak nevezte a pedagógusoknak szánt béren kívüli juttatások összegét hétfői sajtótájékoztatóján.     A szakszervezeti vezető úgy látja, a Klik rosszul kezeli a kérdést, az országosan 5,5 milliárd forint értékben kifizetendő Erzsébet-utalványt ráadásul nem egyenlően osztják szét, amivel szerinte diszkriminálják és szegregálják a kevesebbet kapó tantestületeket.     Mint mondta, úgy számoltak, hogy azok a pedagógusok, akik tavaly is kaptak ilyen jellegű juttatást – ha nem veszik figyelembe az iskolákban dolgozó egyéb munkaerőt – 7639 forintot, akik viszont eddig nem kaptak, azok csak 1910 forintot kapnak havonta fejenként. Hangsúlyozta: ez szegregáció, amit a Klik nem tehet meg, ezenkívül a nem főállásúaknak nem is jár ez a juttatás.     A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a többletmunka elismerésére vonatkozó kezdeményezése – amelyet eljuttatott a köznevelésért felelős miniszternek – eredménytelen maradt. Mint írták, a kormány nem biztosított fedezetet ahhoz, hogy az állami intézményfenntartó központ minden pedagógus munkakörben foglalkoztatottnak külön többletjuttatást adjon, elismerve ily módon a több erőfeszítést.     Galló Istvánné, a PSZ elnöke május 10-én kérte arra a tárca vezetőjét, a kormány támogasson egy olyan megoldást, amely lehetővé tenné a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik), hogy a munkáltatói jogok gyakorlása keretében béren kívüli juttatást adjon mindazoknak a pedagógusoknak, akik a korábban, még az önkormányzatok által megkötött kollektív szerződések rendelkezései alapján nem részesülnének ilyen juttatásban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*