Egy nap alatt elfogták a IX. kerületi villamosmegállóban késelő társaság tagjait

 2021. január 16-án dél körül Budapesten a IX. kerületben a Mester utcai villamosmegállóban egy társaság szóváltásba keveredett egy férfivel, majd egyikük megszúrta a fiatal férfit. A csoport tagjai ezt követően elmenekültek a helyszínről, a sérültet a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérüléssel kórházba vitték.

A fővárosi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály rendőrei egy nappal később egy VII. kerületi lakásban elfogták a 21 éves K. Gergőt, a 22 éves K. Lajost és a 27 éves M. Ádámot, majd néhány órával később a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon önként feladta magát a 23 éves Sz. Rafael.

Az Életvédelmi Osztály nyomozói Sz. Rafaelt emberölés bűntett kísérlet, három társát segítségnyújtás elmulasztása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatják ki, és mind a négy férfit őrizetbe veszik.