Egy kis színes Bajorországból

SZÖVEG: DÓKA ATTILA, FOTÓ: JUHÁSZ MELINDA

2019-től nagy változások várhatóak a BMW legkisebb modelljénél, mivel az akkor érkező utód a trendeknek megfelelően elsőkerék-hajtásos lesz. Szemben ugyanis a mostani verzióval az új 1-es a mostani Mini Countryman padlólemezére épül majd a jövőben. Így aztán az aktuális modell talán még értékesebb lehet a márka fanatikusai számára, akik már nem sokáig élvezhetik a hosszmotoros és hátsókerék-hajtásos elrendezést.

Persze, ha őszinték akarunk lenni, az előbbi mondatban elhangzott kijelentés már most sem felel meg teljes mértékben a valóságnak. Az általunk tesztelt autó 190 lovas dízel motorja ugyanis mind a négy kereket hajtja. Ráadásul egy automata váltón keresztül. Összevetve a vezetési élményt egy aktuális Mini Countrymannel így aztán alig jön ki különbség. Mindettől függetlenül az eleinte nem éppen dizájremeknek számító 1-es sorozat mára már kifejezetten kívánatos karosszériát mondhat magáénak, és nagyon jól állnak neki az élénk színek is, mint például ez a narancsos árnyalat, amit tesztautónk is magán viselt.

bmw120d_171017_1228_BMW120D_171017_1228_DSC_6133

A szemnek is szép

Az autót a hátrafelé ereszkedő tetővonal teszi kifejezetten sportossá és elegánssá, amit egyébként egy apró optikai trükkel értek el a márka tervezői: valójában ugyanis a hátsó ablakok ívelnek csak kupészerűen lefelé, maga a tető csak alig, így pedig nem kellett a hátsó belmagasságot csökkenteni. A jelenlegi modell hosszú motorházteteje természetesen a dizájn szempontjából nagyon kedvező. Arról nem is beszélve, hogy megteremti a lehetőséget, hogy a motort amennyire lehet az első tengely mögött lehessen elhelyezni, ami pedig az autó súlyelosztására és ennek hatására a menetdinamikai tulajdonságaira hat nagyon pozitívan. Ezek ugye azok az apró dolgok, amelyekről talán majd a jövőben le kell mondanunk. De valljuk be, a közutakon nem versenyautókat vezetünk, így aztán aligha sírja majd valaki vissza ezt az elrendezést. Főként mikor a vélhetően a rövidebb motorháztető miatt, ami alatt egy keresztmotor bújik majd meg, megnő az autó belső tere.

bmw120d_171017_1137_BMW120D_171017_1137_DSC_6023

Erős dízelmotor

A márka dízelmotorjai alapvetően szerethető darabok, bár a nem kívánatos frekvenciákkal a BMW is folyamatos küzdelmet vív. Nem könnyű ugyanis a traktoros hangot az utastéren kívül tartani, de ez köszönhetően a bőséges zajcsillapításnak sikerül. Az indítás utáni, hideg motor karcos csak egy picit, de ahogy melegszik, kisimul az erős dízel hangja, és egyáltalán nem zavaró többé, sőt már-már élvezetes. Csakúgy, mint a hatalmas, 400 Nm nyomaték, ami már 2500-as fordulattól elérhető. Így aztán nagyon könnyen mozog a forgalomban az 1-es, aminek vezethetőségét ráadásul a tesztautónkban megtalálható Steptronic Sport, automata sebességváltó is tovább egyszerűsíti.

bmw120d_171017_1223_BMW120D_171017_1223_DSC_6097

Kinek mire van szüksége, ugye. Sokszor megállapítottuk már, hogy a betonbiztos összkerékhajtás és automata váltó páros nem annyira a vezetési élmény kiaknázásáról, hanem sokkal inkább a biztonságos és könnyed vezetési élményről szól. Ezt mindenképpen érdemes megfontolnia annak, aki még szeretne magáénak tudni egy ilyen relatíve kicsi, és hagyományos építésű BMW-t. A jó súlyelosztás, a nagyon precíz kormányzás miatt ugyanis az összes 1-es BMW-ben ott szunnyadnak a sportos gének, a kérdés csak az, akarjuk-e a felszínre hozni őket. A tesztautó látványos „M Sport Shadow” kivitelét és „Sunset Narancs” színét elnézve azonban ez aligha lehet kérdés.

Hossz/szél./mag.: 4329/1765/ 1440 mm
Motor: 1995 cm3, 190 LE/ 4000, 400 Nm/ 1750-2500
Gyorsulás (0-100 km/h): 6,8 s
Alapár: 11 687 700 Ft
Tesztautó: BMW Magyarország Kft.