Egy kemény verseny megérdemelt jutalma

Ha valaki szombaton este azt mondja neki, hogy másnap átveheti a magyar értékelés második helyezettjének járó kupát, minimum körberöhögi, de lehet, hogy valami cifrát is mond azért, mert szórakoznak vele. Aztán mégis úgy alakult, hogy a hétszeres bajnok ifjabb Tóth János, és navigátora 

Szőke Tamás a magyar értékelés második helyén végzett a Kassa-ralin.
Egy nagyon nehéz verseny megérdemelt jutalma volt a kupa, amelyet átvettek a pódiumon. És persze a második helyezettnek járó fontos pontokat se feledjük. „Szombaton nem igazán találtam a ritmust a murvafelhordásos részeken. Nem volt itt kellő versenytapasztalatom – kétezer-ötben jártam Kassán legutóbb –, és az sem adott nagy magabiztosságot, hogy csak háromszor mehettünk végig a pályákon a futam előtt. Egyszerűen nem
találtam el a megfelelő féktávokat és a kanyarsebességet. Ilyenkor pedig mennél, mennél, csak egyszerűen nem jön az utasítás az agyadból, hogy mikor fékezz, mennyi gázt nyomj – nagyon határozatlan és bizonytalan minden” – mondta a Peugeot-Total Hungária Rallye Team pilótája, aki
persze azt is hozzátette, hogy egyszer-egyszer sikerült úgy végigtalálnia a pályán, hogy már neki is tetszett, de ennél jóval többre vágyott.
Főleg mivel a TRT-csapat tökéletesen beállította számára a Peugeot 208 T16 R5-öst.  Aztán vasárnapra valahogy minden megváltozott. Mintha az új nap új lendületet is hozott volna. „Nagyon nehéz nap volt, egy 25 és egy 13 kilométeres szakasszal. A pályák keménységét jelzi, hogy csak az első gyorsaságin kétszer lassítottak le minket baleset miatt. Az utolsó előttin mi is kaptunk egy defektet, de csak intermédia abroncs volt nálunk, úgyhogy azt tettük fel jobb hátulra. Akkor már tényleg csak az volt a célunk, hogy épségben behozzuk az autót a célba. Ez a hétvége egyébként azt a tanulságot hozta számunkra, hogy sokat kell még mennem az autóval dobálós aszfalton, mert ott még nincs meg a kellő bizalom, és sokat veszítünk” – tette hozzá ifjabb Tóth János, aki utóbb azért azt is bevallotta, hogy nagyon örül a második helynek, amely nagyon jól jött a bajnoki pontverseny
szempontjából.
KASSA-RALI, AZ OB 6. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Grzegorz Grzyb, Robert Hundla (lengyel, Ford Fiesta WRC) 1:14:26.3, 2. J.Melichárek, E. Melichárek (cseh, Ford Fiesta WRC) 38.7 mp h., 3. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:57.0 p h., …5. ifj. Tóth, Szőke (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5), 6. Velenczei, Toma (Maxx Race Team, Mitsubishi Laner Evo9) 2:21.3 p h.