Ég egy Andrássy úti ház teteje

Kigyulladt a tetőszerkezete és legfelső emelete egy budapesti VI. kerületi, a Kodály köröndön álló lakóháznak, a tető kiégett – jelentette kedd délután a helyszínről az MTI tudósítója. A környéket teljesen lezárták.

    Az MTI munkatársa azt látta a helyszínen, hogy a tetőszerkezet kiégett, tégla- és gerendadarabok zuhantak az épület elé, legalább egy autó megrongálódott.     
    Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: a négyszintes épület harmadik emelete, több ezer négyzetméternyi terület lángokban áll. A tűz miatt a legmagasabb riasztási fokozat lépett életbe, 80 tűzoltó oltja a lángokat – tette hozzá. A szóvivő megjegyezte: információik szerint az épület tetején felújítási munkálatok folytak.
    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a tetőtérből egy gázpalackot is lehoztak a tűzoltók. A szomszédos épületet a rendőrség üríti ki – közölték.
    Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, három könnyű sérültet látnak el a helyszínen.
    Az Andrássy utat a Hősök tere és Oktogon között teljes szélességében lezárták. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán azt közölte, hogy az 1-es metró egyik irányban sem áll meg a Kodály körönd megállónál, a 105-ös busz pedig terelve közlekedik.

Forrás:MTI