E. Csorba Csilla kapta a 2017-es MúzeumCafé Díjat

E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tavaly leköszönt főigazgatója vehette át a 2017-es MúzeumCafé Díjat hétfőn Budapesten.

    A kuratórium a PIM élén végzett évtizedes kimagasló munkájáért, különleges, népszerű kiállítások megszervezéséért és egy izgalmas, korszerű és példaértékű intézmény létrehozásáért ítélte oda az elismerést E. Csorba Csillának – közölték az MTI-vel hétfőn a szervezők.
    A Szépművészeti Múzeum által alapított, több nemzetközi elismeréssel is kitüntetett MúzeumCafé magazin hetedszer ítélte oda díját. Az alapítók a díjjal a magyar múzeumi szakmából minden évben olyan szakember munkáját ismerik el, aki a magazin szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.
    A döntésben a szerkesztőség munkáját a szerkesztőbizottság (Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója; György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója; Rockenbauer Zoltán művészettörténész; Török László ókorkutató, régész-egyiptológus, akadémikus, valamint Martos Gábor esztéta, művészeti író) segítette.
    E. Csorba Csilla tanulmányait az ELTE BTK történelem-francia szakán végezte, majd művészettörténész diplomát is szerzett. A Petőfi Irodalmi Múzeumban a segédmuzeológusi állástól a főigazgatói beosztásig jutott. Tudományos kutatásait, publikációit a 19-20. századi irodalom, művelődés, művészet, fotótörténet körébe tartozó témákból írta. Magyarországon és külföldön (Caen, Párizs, Washington, Milánó, Dortmund, Bécs, Berlin) több tucat kiállítást rendezett.
    A Petőfi Irodalmi Múzeumot 2005-től vezette, előtte kilenc évig a PIM főigazgató-helyettese volt. Több állami és civil szervezettől kapott kitüntetés birtokosa. Főbb művei: “Baráti emlékül Jókai Mór” – Jókai Mór összes fényképe (1981); Magyar fotográfusnők 1900-1945 (2001); Székely Aladár – A művészi fényképész 1870-1940 (2003); Máté Olga fotóművész – “Nagy asszonyi dokumentum” (2006); Ady, a portrévá lett arc – Ady Endre összes fényképe (2008).
    E. Csorba Csilla vezetése alatt a PIM új típusú kiállításaival és színes programjaival elismerést jelentő helyet vívott ki a magyar múzeumok körében, az elsők között lépett abba az irányba, hogy egy kiállítás tartalmilag és vizuálisan egyaránt hasson, kreatív legyen, és így szólítsa meg a közönséget. A díjazott felbecsülhetetlen mértékű teherbírással, imponáló lendülettel, bámulatra méltó kreativitással tett egy irodalmi múzeumot a város, az ország egyik legkedveltebb, leglátogatottabb és legkedvezőbb kritikával illetett kulturális centrumává – áll a méltatásban.
    A MúzeumCafé művészeti vezetője, Pintér József által tervezett MúzeumCafé Díjat Gréczi Emőke főszerkesztő adta át hétfőn a PIM-ben rendezett ünnepségen.

Forrás:MTI