Dupla futam a Hungaroringen

Szeptember első hétvégéjén a Drag Racing gyorsulási verseny mellett a Drift bajnokság futamait, a Magyar Szlalom Bajnokság 4. és 5. futamát, a Smoke & Charm pedig évadzáró találkozóját rendezték a magyar autósport otthonában. „Extreme Technical Weekend” néven ezt a négy eseményt tekinthette meg a közönség a Hungaroringen.

A hosszú, majdnem három hónapos nyári szünet után folytatódott a Magyar Szlalom Bajnokság. A küzdelmek ahogy a korábbi években, ezúttal is a Hungaroringen zajlottak, immár negyedik alkalommal, így ősszel.

Szombat: CEZ (Közép-európai zónafutam)

A CEZ futamon 90 induló várta a szombat reggelt, hogy ismét felkészülhessen a versenynapra. Autójukat nagy gondossággal gurították le a trélerről, vagy éppen aki közúti forgalomból érkezett, apróbb módosításokkal tette versenyre szabályossá autóját. A kerékcsere legtöbbeknél „kötelező rituálé”, de a mozgó tartozékok kiszerelése szintén. Mint pl. kalaptartó vagy a kesztyűtartó tartalma.

Track Racing – pályaverseny:

 

A Sződy fivérek is várták már ezt a hétvégét: „Nagy örömmel láttuk már év elején, hogy a versenynaptárban szerepel egy ilyen hétvége, azaz nekünk egy dupla futamos szlalom. Szinte már beköltöztünk a Hungaroringre, ugyanis múlt hétvégén kiállítóként voltunk jelen. Most, egy héttel később meg versenyzőként. Autónkkal együtt, természetesen. A pálya vonalvezetése adott, amilyen a Formula 1-es aszfaltcsík. De a bójasorok már nehezebbnek tűnnek. Mi felkészülten várjuk a rajtot.” – kezdték a napot a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt.

A pályabejárás után, a nevezéseket leadva, már felragasztott rajtszámokkal sorakoztak a versenyautók a pálya bukóterében kialakított depóban. Egészen pontosan a Mansell-kanyarban. A technikai gépátvételt követően a versenyzői eligazításon hangzottak el a fontosabb információk, amelyek a CEZ, azaz a Közép-európai futamra vonatkoztak. Az edzésre mindenki felkészített autóval, illetve felszereléssel állt rajthoz.

1 kör:

 

Szabolcs a 46-os rajtszámmal indult. Első köre nem volt éppen gyors, főleg egy bójasor hibájának köszönhetően: „Ez egy igen gyenge kör volt, de elsőre még befért. Lassúnak nem volt lassú, de az egyik bójasort a pálya közepe felé rossz irányból kezdtem, ezért a 20 másodperces büntetéssel el is dobhatom ezt a körömet.” – sajnálkozott Szabolcs. Még szerencse, hogy van két újabb lehetőség. Időeredménye a 20 másodperccel együtt 1:53:2 tizedmásodperc lett.

Zsolt a gyors pilóta csere után a 66-os rajtszámmal vágott neki első mért körének: „Minden rendben volt, köridőm is megfelelő, nem panaszkodom. Autónk is jól ment, már csak az ellenfelek idejeit kell néznem, és ha lehet, még gyorsulnom.” – fogalmazott röviden és tömören Zsolt.

  1. kör:

 

A versenyzői jegyzőkönyvek összegyűjtése után indult a második kör.

Szabolcs ismét a rajtnál. Ez már egy értékelhető eredmény volt, mivel 1:33:4-es idejével, hibátlan kört futott.

Zsolt kisebb javulással egy szintén jó kört mondhat magáénak. 1:27:2 mp-es körideje stabil eredmény eddig.

Az ebédszünetben már kifejezettem kellemes meleg volt, viszont hőségnek nyoma sem, ahogy az előző napokban. A versenyzőknek jutott idejük egy kis lazításra, de legtöbben a pavilonsátrak és napernyők alatt töltötték a pihenőidőt.

  1. kör:

A mezőny első autója elrajtolt. A felsorakozó versenyzők között Szabolcs is várta a nemzeti színű zászló lendülését. Ez egy igazán jó kör volt: „Elégedett vagyok. Majdnem sikerült egy perc harminc alá mennem. De nem is ez a lényeg, hanem hogy három másodpercet javultam. Ilyet kellett volna futnom már az első, de legalább a második körömben. Most ennyi tellett, legalább a végén összehoztam… .” – mondta el Szabolcs mi-hogy lett volna jó. Körideje: 1:30.4 mp lett.

Zsolt azonban igazán jól ment, a többiekhez és eddigi köridejéhez képest is: „Jó kör volt, ez most tényleg javulás. Azt sajnálom, hogy az egyik bójasornál volt egy pici hibám.” – nem volt teljesen elégedett Zsolt. Körideje 1:26:0 mp lett.

Parc fermé:

Minden versenyautó amelyik lefutotta harmadik körét is, a zárt parc fermébe hajtott, majd az óvási idő után visszamehetett a depóba. A versenyzők és csapattagjaik nyomban hozzákezdtek az összepakolásnak, esetleges kerékcseréknek, hogy nagyjából készen legyenek a díjkiosztóra. De mielőtt ez elkezdődött volna, egy csoportképre invitálták az összes indulót.

Az S1-es kategóriában mérkőző Sződy fivérek sajnos nem értek el dobogós helyezést:

”Egész nap száraz pályán versenyeztünk. Ennek szerintem mindenki örült, de annak is, hogy nem volt hőség. Optimális körülmények között nyomtuk a gázt. Azonban nem voltunk elég gyorsak. A pálya is kissé nehéz volt, a végén éreztünk csak rá igazán a ritmusára. Kár rágódni és elemezgetni, most ennyit tudtunk kihozni belőle. Pontokat azért szereztünk, nem is keveset. Még három futam hátra van a versenyszezonban. Folytatjuk holnap, ugyanitt.” – nyilatkozták nem túl boldogan versenynapjük végén a Track Racing versenyzői.

Ami miatt igazán lehet ok egy kis szomorúságra, hogy Zsoltnak hét tizeden múlt a dobogó harmadik foka. Pont ennyivel maradt le a győzelemről előző évben is. Az a hét tized… . De az autósportban, ahogy más sportokban sincs kivétel: az óra dönt.

Zsolt a negyedik, Szabolcs a hatodik helyen ért célba.

Vasárnap: MSzB, Országos bajnoki futam

 

Új nap

 

Új nappal kezdődött a hétvége második versenynapja. Szemerkélő esőben érkeztek meg azok a versenyzők, akik csak erre a versenynapra jöttek vagy a „régiek”, akik hazamentek szombaton, és nem hagyták autójukat és felszerelésüket a depóban éjszakára. Ahogy sokak tették, praktikusan. Az időjárás váltakozóan adott egy kis esőt vagy épp az előbújni próbáló napsütést. 78 nevezés érkezett erre a versenynapra.

Az előkészületek már gyorsabban haladtak ezen a napon, hiszen a csapatok szerviz területei, a tegnapi beállítások, és a versenykerekek mind a adottak voltak a „szombatiak” számára. A versenygépek átvételét most egy helyen, sátor alatt ellenőrizték az eső okán. Sisakokat, övet is kontrolálták a biztonság és a szabályosság elvén.

A pálya most egyszerűbb és dinamikusabb lett, ahogy a Sződy fivérek fogalmaztak: „Nekünk ez a pálya most jobban átlátható, egyszerűbb. A pályaszakasz maradt, a bóják helyei változtak. De ez bőven elég egy új, másképp megtanulható szakaszhoz.” – elemezte az friss vonalvezetést Szabolcs és Zsolt.

Itt is tájékoztatták a versenyzői eligazítással az indulókat, hiszen nem mindenki volt szombaton. Gyalogos pályabejárást és edzést természetesen ezen a napon tartottak.

Versenykörök

Ugyanazzal a rajtszámmal állt rajthoz Szabolcs (46), mint előző napon, és máris elkezdte első mért körét a szemerkélő esőben: ”Ahogy már sejtettem a pályabejárásnál is, ennek a vonalvezetésnek kedvező lesz a ritmusa. Még maradt ugyan a körömben, de elsőre így is jó volt.” – mondta Szabolcs, akinek körideje 1:33:5 mp lett.

Zsolt (66-os rajtszám) lassabb volt, mint testvére: ”Későn fékeztem egy bójánál, ez időbe telt. A többi rendben volt, de már esőben mentem, ez is közrejátszhatott… .” – mesélte Zsolt, aki már nedves pályán rajtolt.

Viszont a második kör elejére szinte már csapadék nem esett, a nap is kisütött. Ezért a váltakozások ellenére a pálya felszáradt.

Szabolcs komoly javulást mutatott, hiszen majdnem másfél másodperccel volt jobb előző körénél: „Ráéreztem a pálya sarkalatos pontjaira. Például a bóják előtti ívekre, amelyek megadják a bójasor ritmusát és tempóját. A kigyorsítást szintén. A sebességi fokozatokat már az edzésnél lepróbáltam, megfelelőek voltak. Nincs más dolgom, mint ezeknek tudatában még gyorsabban menni.” – tartott egy kis stíluselőadást Szabolcs, aki ellenfeleihez képest nem volt gyors, de előző köréből sokat faragott: 1:32:1 mp.

A kisebbik fivér, Zsolt még többet javított: ”Két és fél másodperccel jobb voltam. Ez javulás, de hát az első kör már csak ilyen. Persze nem mindig. Viszont ez most bizakodásra ad okot, hogy még faragjak.” – mondta optimistán Zsolt. Körideje: 1:31:6 mp.

Kis pihenő után a záró kört indították.

Szabolcs 1:31:8-as idejével még három tizedet javított, Zsolt pedig 1:30:9-es köridejével ismét hét tizedet. Ezzel összességében, körről-körre jobbak voltak a Track Racing versenyzői.

Dobogóra a fiúk most sem fértek fel. Zsolt az ötödik, Szabolcs ismét a hatodik helyen zárt.

A hétvége összefoglalója, a Sződy fivérek szemszögéből:

„Rendhagyó hétvége volt. Versenyeztünk már egy nap két futamon, ahol az egyiket nappal, a másik este vagy éjszakába nyúlóan rendezték. De egy hétvégén, ahogy a legtöbb szakágban, szombaton és vasárnap is egy-egy verseny van… nos, így még nem. Élmény volt, de elég sűrű.

Összességében élveztünk mindkét versenynapot. Autónk kiváló volt, a gumijaink is megfelelően tapadtak az épített pályán. Nem csak a száraz aszfalton, hanem a nedves burkolaton is bizonyítottak. Magas fordulatszámon is kellett mennünk néhányszor, de motorunk nem melegedett. Nem tudjuk személy szerint miért nem voltunk elég gyorsak. Voltak apróbb hibák, de nem ezen múlt. Ha lenne egy szombati harmadik helyünk, valószínűleg másképp nyilatkoznánk. Ez most így alakult. A hétvégével, a pályával és a szervezéssel is elégedettek vagyunk, és csak gratulálni tudunk a nálunk gyorsabb ellenfeleknek. Szép munkát végeztek. De négy hét múlva ismét versenyzünk és ott mindenkinek egyenlő lesz az esély…még.” – nyilatkozták tényszerűen a Sződy fivérek a hétvége összefoglalását.

 

A következő bajnoki futam visszatér az évadnyitó helyszínre, Kiskunlacházára. Október első napján a szlalom mezőnye ott mérkőzik meg egymással, a záró futam előtt.

Beszámolónkat a futam utáni héten jelentetjük meg.

 

Fotók: Czárl Adrienn