Dunai hajóbaleset – M1: megtalálták a hajóroncsot

Megtalálták a szerda esti dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát – értesült az M1 aktuális csatorna.

https://www.hirado.hu/belfold/kekfeny/cikk/2019/05/30/hajobaleset-a-dunan-meg-tart-a-mentes

    A tudósító azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.
    Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este.
    Korábban az M1 arról számolt be, hogy a turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.
    Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.
    Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.
    Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.
      A hatóságok – köztük a honvédség segítségével – azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.
    Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.
    Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is.
    Horváth Ildikó az MTI-nek elmondta: három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.
    A mentést nehezíti, hogy jelenleg is szakad az eső, a Duna árad, és folyónak gyors a sodrása.

Forrás:MTI