Donald Trump válaszolt Michelle Obamának, korruptnak nevezte az előző kormányzatot

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren válaszolt Michelle Obama volt first lady őt bíráló, előző napi beszédére, és korruptnak minősítette Barack Obama kormányzatát.

    “Obama és Biden kormányzata a történelem legkorruptabb kormányzata volt, beleértve azt a tényt is, hogy rajtakapták őket a kampányom munkatársai utáni kémkedésen, amely országunk történetének legnagyobb politikai botránya. Ezt hazaárulásnak nevezik. Köszönet a kedves szavakért, Michelle!” – írta Trump.
    A demokraták elnökjelöltállító konvenciójának első napján, hétfő este Michelle Obama mondta a záróbeszédet, amely nagy visszhangot keltett az amerikai politikai és közéletben. A The Hill című újság szerint a korábbi elnök felesége “ragyogott”, amikor “közvetlen támadást intézett érzelmekkel áthatott beszédében”. A CNN elemzője pedig rámutatott, hogy Michelle Obama olyat tett, amit elődei még soha, azaz “örökre megváltoztatta, ahogyan volt first ladyk kampányokban élnek a fantasztikus befolyásukkal”.
    Hosszas beszédében Michelle Obama azt fejtegette, hogy Trump “rossz elnök”, aki szerinte “egyszerűen képtelen annak lenni, akire nekünk szükségünk van”. Arra buzdította az amerikaiakat, hogy szavazzanak Joe Bidenre “úgy, mintha az életük függne tőle.”
    Donald Trump már keddre virradóra reagált a beszédre. “Kérem, magyarázza el valaki Michelle Obamának, hogy Donald J. Trump nem lenne itt, a gyönyörűséges Fehér Házban az ő férje munkája nélkül” – írta a Twitteren. Majd leszögezte: a Trump-kormányzat “a történelem legnagyszerűbb gazdaságát építette fel” és “milliók életét mentette meg”. Emellett hozzáfűzte, hogy jelenleg “még a korábbinál is erőteljesebb gazdaság” újjáépítésén fáradozik.

Forrás:MTI