Donald Trump az erőszakos tüntetőket ostorozta keddi arizonai kampánygyűlésén

Donald Trump amerikai elnök az erőszakos tüntetőket bírálta kedden este az arizonai Phoenixben tartott kampányrendezvényén.

    Utalva arra, hogy keddre virradóra a fővárosban, Washingtonban a Fehér Ház előtti téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének az emlékművét, Trump hangsúlyozta: “egy békés politikai mozgalom nem így viselkedik”. Majd hozzáfűzte: “ez a totalitárius rendszerek és a diktátorok viselkedése, és azoké, akik nem szeretik az országunkat”.
    Az elnök úgy fogalmazott: az erőszakos tüntetők “gyűlölik a mi történelmünket, gyűlölik a mi értékrendünket és gyűlölnek mindent, amit mi, amerikaiak becsülünk”. Leszögezte: “mi nem térdelünk le a baloldali zsarnokok előtt”.
    Az elnök egy úgynevezett megatemplomban, azaz óriási templomban beszélt, ahol a többezres közönség elsősorban a fiatal korosztályokból került ki. A rendezvényt Diákok Trumpért  címmel hirdették meg. Szerte az országból érkeztek fiatal konzervatívok, annak ellenére, hogy a város demokrata párti polgármestere, Kate Gallego a koronajárványra hivatkozva helytelenítette a nagygyűlés megtartását.         A templom előtt több száz tüntető gyülekezett, amikor azonban elkezdték elzárni az utakat, a rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök – amerikai sajtójelentések szerint – a látóképességet ideiglenesen korlátozó villanógránátokkal szétoszlatták a protestáló csoportokat.
    A kampányrendezvény előtt Trump az arizonai-mexikói határvárosban, Yumában járt, ahol a határon épülő fal újabb szakaszát nézte meg, és egy fekete filctollal aláírt a falon egy kis táblát, amelyen megörökítették, hogy ezzel készen áll a határfal e 200 mérföldes szakasza.  “A határunk soha nem volt ennél biztonságosabb” – jelentette ki az arizonai kormányzó, a republikánus Doug Ducey és a határvédelmi szervek vezetői társaságában.

Forrás:MTI