Dobogós siker a Rebenland Ralin

Juhász Csaba – Juhász István Mitsubishi EVO X. – Juhász Média Kft. 7. Rebenland Rallye – 2018.03.06-17.

A 2018-as Rally szezon, az ausztriai Rebenland Rallyval kezdődött a Juhász Csaba – Juhász István ralipáros számára. Hét szakasz, tizenhat, gyors ez kettő napra osztva sem kevés, de megküzdöttek vele.

Interjú Juhász Csabival:

2010 óta jársz a Mitropa Rally-n, volt-e ilyen nehéz versenyed korábban? – Nem, korábban soha nem volt ilyen nehéz versenyem, de ez elsősorban nem a körülményeknek volt köszönhető. Én szeretem a nehéz, változó körülményeket. A gond az volt, hogy torokgyulladásom volt és magas lázzal küzdöttem. Az első napon egyetlen tervem volt, hogy valahogyan teljesítsük a napot. Ez látszott is az eredményen, több kisebb autó is megelőzött minket.

Szombat reggelre már erőre kaptam (köszönhetően a helyi barátaim gyógyszer segélyének), és végre élveztem is a versenyt. Elkezdtünk gyorsabban menni, ami néha vissza is ütött. Volt olyan gyorsasági, ahol 3 km alatt kétszer megforogtam és még a domboldalra is felszaladtam a kocsival. Ennek ellenére sikerült egy pár helyezést előre lépnünk. Látszott, hogy a többiek is kalandoznak a pályán, egy-egy leszakadt lökhárító jelezte az autókon, hogy az ellenfelek is hibáznak. Szerettem volna mindenképpen befejezni a versenyt, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzem az autóval.

Technikai gond mentesen sikerült végig mennetek a gyorsokon? – Technikai gondunk összesen egy lelazult hátsó diffi csavar volt, ami miatt két gyorsaságit óvatosan teljesítettünk. A csapat aztán a szervizben megoldotta a problémát, mint ahogy az egész hétvégén remekül dolgoztak. Szakadó esőben, + 3 fokos hidegben feküdtek az autó alatt, minden elismerésem az Övék. Ezúton is köszönöm nekik.

A Szombati napot az eső nehezítette ami el sem állt, sőt az utolsó gyorsra hóra is váltott. Gondolom soha sem vártad még az utolsó gyors végét, mint most. Miként sikerült az úton maradni a versenyautóval?  – Nem volt gondom havazással, nagyon élveztük a csúszkálást. A pálya már nagyon rossz állapotban volt és a látási viszonyok is minimálisak voltak a hófúvásban. Lehetett volna nagyobb kockázat vállalással sokkal jobb időt autózni, de ahhoz inkább már sok szerencse kellett volna, nem pedig bátorság. Néhol csak 30-50 méterre láttunk, de ötödikben kellett volna padló gázon menni. Itt sok időt nyerhetsz, ha vakon ismered a pályát. Mi inkább a biztos célba érkezést választottuk, de így sem volt rossz az időeredmény.

Miként is sikerült teljesíteni a Rebenland Rallyt? Hol is végeztetek?  – Első Mitsubishi-s versenyünkön dobogón végeztünk, ez nem rossz. Megnyertük a CEZ production kategóriát, harmadikok lettünk az Osztrák Rally Kupában, a Mitropában pedig nyolcadikok.

Legközelebb, hol is láthatunk milyen versenyen indulni? – Remélem legközelebb a Lavanttal Rallye-n még jobban szerepelünk. Addig viszont még szeretnék egy hosszabb tesztet az autóval.

 

Köszönjük Partnereink segítségét!

 – Hajósi Miklós –