DK: Dunaújvárosban az MSZP védte meg a Fidesz képviselői mandátumát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati választás eredményeiből kiderült, hogy “a demokratikus ellenzék” megverte volna a Fideszt, ha az MSZP nem rúgja fel a választási megállapodást.

    Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a demokratikus ellenzék pártjai, a DK, az MSZP és a PM együttesen meggyőző fölénnyel verték volna meg a Fideszt, “ha az MSZP tisztességesen viselkedik”. Hozzátette: korábban még soha nem volt példa arra, hogy az MSZP demokratikus ellenzéki párt létére megvédje a Fideszt egy időközi önkormányzati választáson.
    Kitért arra is, hogy a DK “a hagyományosan baloldali munkásvárosban” több mint két és félszer annyi szavazatot kapott, mint a 4. helyen végzett MSZP, és a demokratikus ellenzék legerősebb pártjaként szerepelt. “Sokadszor bizonyosodik be, hogy a Demokratikus Koalíció választásokon mért támogatottsága lényegesen meghaladja a közvélemény-kutatások eredményeit.” A DK szerint mindebből az következik, hogy a jövőben mindent meg kell tenni a demokratikus ellenzéki pártok együttműködéséért, a Fidesz és az Orbán-kormány leváltásáért.

Forrás:MTI