DK: a magyar tudományosság gyásznapja a mai

A magyar tudományosság és Magyarország gyásznapjáról beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti hálózatának átalakításáról szóló parlamenti döntést kommentálva.

    Arató Gergely a változtatást az akadémiai kutatóintézetek államosításának, megszállásénak nevezte. A tét szerinte nem az intézetek működésének szervezeti rendje, hanem az, “ki felügyelje a magyar tudományt és ki felügyelje azokat az uniós forrásokat, amelyek a magyar tudományba érkeznek”.
    Az ellenzéki politikus hozzátette, a módosítás a tudósok kormányzati függőségbe hozását célozza, miközben több ezer olyan kutatót üldöz el az országból, aki Magyarországot a 21. században sikeressé tehetné, ezért beláthatatlan károkat okoz.
    A köznevelési törvény módosítása kapcsán Arató Gergely úgy vélte: a szavazás elhalasztása helyes, de a megoldás a teljes visszavonás lenne, hiszen a javaslat megbukott, mind az óvodáztatás, mind a magántanulói lét, mind az alternatív iskolák tervezett szabályaival mérhetetlen károkat okozna.

Forrás:MTI