DK: A hajléktalanságot nem betiltani kell, hanem megoldani!

A Fidesz bejelentette, hogy egy új alkotmánymódosításban tiltaná be a  hajléktalanságot. Bajkai István fideszes politikus arra hivatkozott  erről szóló sajtótájékoztatóján, hogy “minden hajlék nélküli ember  számára biztosított a szálláshely”. Ez persze gátlástalan hazugság,  hiszen minden télen probléma, hogy a hajléktalanszállók tele vannak és
tízezreknek mégsincs hova menniük.

A Demokratikus Koalíció megérti, hogy a hajléktalanok sokak számára  zavaróak lehetnek; az otthonunk biztonságából kilépve azt gondoljuk,  hogy nekik nem az utcán van a helyük és ez így is van. Mégis,  elsődleges az emberség, a másokon segítés alapvető erkölcsi parancsa.  Éppen ezért a DK szerint a hajléktalanságot nem büntetni, hanem  megoldani kell. Elutasítjuk a Fidesz-féle “szociálpolitikát”, amely a  legtehetősebbeket támogatja, a legelesettebbekről pedig vagy nem vesz  tudomást, vagy még bünteti is őket. Az új alkotmánymódosítás annak a  kormányzati beismerése, hogy a Fidesz – mint sok más probléma  megoldásában is – alkalmatlan volt a feladatra.

Székely Sándor

Országgyűlési képviselő DK

a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

 

Comments are closed.