DK: A frakció összetétele

A következő országgyűlésben a Demokratikus Koalíció 9 fős frakcióval fog részt venni. Hajdu László a XV. kerületben, Oláh Lajos az VI-VII. kerületben, Varju László Újpesten szerzett mandátumot. A listán mandátumot szerző 6 képviselő közül hárman, Molnár Csaba, Niedermüller Péter és Ara-Kovács Attila a listán utánuk következőnek adják át mandátumukat. Így a DK frakcióját, a már felsorolt egyéni győztesekkel együtt tehát a következők fogják alkotni: Gyurcsány Ferenc, Varju László, Vadai Ágnes, Oláh Lajos, Hajdu László, Székely Sándor, László Imre, Gréczy Zsolt, Arató Gergely.

Szembesülve azzal, hogy miközben a vidék Magyarországa lett az Orbán-kormány rombolásának egyik legnagyobb kárvallottja, és látva, hogy ennek az elmúlt években közösen sem tudtunk gátat szabni, és a vidéki szavazók zömét az Orbán-rendszerrel szembenálló ellenzék mögé állítani, Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció alelnöke, vidékpolitikusa megbízatásáról lemondott.

DK Sajtóiroda