Dizájnrajzok szolgálnak első benyomásokkal az India számára készülő koncepciómodell külsejéről

Masszív, markáns és izmos: két dizájnrajz szolgál első benyomásokkal az új ŠKODA VISION IN extrovertált stílusú külsejéről. A mintegy 4,26 méter hosszú tanulmánymodell egy kifejezetten az indiai piac számára készülő kompakt-SUV előfutára, amelynek gyártása még 2020-ban megkezdődik. A VISION IN Új-Delhiben, az Auto Expo 2020 (február 5-12.) során jelenik meg első alkalommal a nyilvánosság előtt.

200107_skoda_vision_in-1

 

Az első dizájnrajzon a megjelenésében kimondottan erőteljes hatást keltő SUV-koncepció dinamikus eleje látható, amelynek vizuális összhatását a széles motorházfedél mellett a masszív bordákkal kiformált, impozáns ŠKODA-hűtőrács határozza meg. A két részre osztott fényszórók különösen keskeny felső egységei egészen a hűtőrácsig nyúlnak, alattuk pedig nagyméretű szélső légbeömlő nyílásokkal kialakított, robosztus első lökhárító, valamint masszív alumínium első légterelő húzódik.

A másik rajzon az egyértelműen strukturált, markáns farkialakítás jelenik meg, határozottan körvonalazott, háromdimenziós hátsó lámpákkal, a fényvisszaverő elemeket pedig kiegészítő vízszintes fénycsík köti össze. A far közepén kiemelt helyet kapott a megvilágított „ŠKODA” felirat, az alatta ívelő hátsó lökhárítóban pedig integrált alumínium diffúzor tűnik fel.

 200107_skoda_vision_in-2

Az INDIA 2.0 projekt keretében a ŠKODA AUTO vezeti a Volkswagen-csoport márkáinak tevékenységét az indiai szubkontinensen. A moduláris keresztmotoros platform MQB-A0-IN változatának alapjain – amelyet a cseh autógyártó Indiára és az indiai ügyfelekre összpontosítva fejleszt – az egyes márkákon átívelően több ŠKODA és Volkswagen modell is készül majd. Az új lokalizált szubkompakt-platformot a ŠKODA VISION IN modellben alkalmazzák első ízben.