Deutsch: komolyan kell venni a fiatalokat

A Fidelitas országos választmánya szombaton újraválasztotta elnökének Mihalovics Péter fideszes országgyűlési képviselőt. Deutsch Tamás kormánypárti EP-képviselő a testület ülésén azt hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a fiatalságot.

    

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője felszólal  a Fidelitas országos választmányának budapesti tisztújító ülésén 2013. november 23-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője felszólal a Fidelitas országos választmányának budapesti tisztújító ülésén 2013. november 23-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Fidelitas posztján megerősített vezetője a Fidesz legfelkészültebb stratégiai partnereként jellemezte a kormánypárt ifjúsági szervezetét. Hangsúlyozta, a Fidesz nem készülhetne választási győzelemre fiatalok és így a Fidelitas nélkül.     Mihalovics Péter erős szervezettségükre utalva hangsúlyozta, a Fidesz egyetlen szövetségeseként tudják mind a 106 egyéni választókerületben koordinátorokkal segíteni a kormánypártot a közelgő kampányban.     A választmány vezetője a Fidelitas legfontosabb feladatának nevezte, hogy hidat verjenek a politikai döntéshozók és a fiatalok között, továbbá támogassák a kabinet családok és a fiatalok itthoni boldogulása érdekében hozott lépéseit.     Mihalovics Péter Európa és Magyarország egyik legnagyobb problémájaként jellemezte a fiatalok munkanélküliségét, de szerinte a kormány munkahelyvédelmi akciótervével sokat tett azért, hogy a lehető leghamarabb megoldódjon ez a probléma. Szintén sikeres kezdeményezésként említette a kormány Új nemzedék programját, amelyben életviteli tanácsokkal segítik a fiatalokat az ország több pontján.     Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, korábbi ifjúsági és sportminiszter beszédében bugyutaságnak nevezte azt a politikai közvélekedést, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika. Szerinte ezt azok képviselik, akik nem is akarnak megfelelni ezen társadalmi rétegnek.     Meglátása alapján a fiatalokat, hasonlóan más korosztályokhoz a maguk módján érdekli a politika, de ez nem jelenti azt, hogy közömbösek lennének. A politikus arra biztatta a Fidelitas tagjait, próbálják a döntéshozókkal is megérttetni ezt.     A brüsszeli képviselő a legnagyobb sértésként jellemezte emellett, ha komolytalannak állítják be a fiatalokat. “Fiatalnak lenni nem a komolytalanság szinonimája” – fogalmazott, hozzátéve, ez a mentalitás őt is bosszantotta a rendszerváltás idején.     Deutsch Tamás szerint a fiatalok és különösen a Fidelitas tagjainak nagy erénye, hogy “szakítani akarnak a gondolati restséggel” és elutasítják az előre csomagolt, “instant gondolatokat”, helyette pedig visszatérnek a “gondolat szabadságának értékéhez”.     Szólt arról is, hogy a magyar történelem legjelesebb eseményeinek alakítói szinte kivétel nélkül fiatalok voltak, példaként említette erre az 1956-os és az 1990-es események résztvevőit. Aláhúzta továbbá, hogy a mai kor problémáin, válságán is ezzel a fiatalos gondolkodással lehet felülkerekedni.     Deutsch Tamás a Fidelitas pozitívumai közé sorolta azt is, hogy nem tekinti homogén társadalmi csoportnak a fiatalokat. Szerinte ez azért helyes, mert a fiatalság egy sokszínű élethelyzet, így idesorolható az is, aki szabadidejében táncházba jár, vagy aki rap-, illetve “tuc-tucnak mondott” zenét hallgat. Az EP-képviselő arra kérte hallgatóságát, ne hagyják, hogy egyesek életkor, vagy “trendiség” szempontjából meghatározzák, mi számít fiatalosnak. “A világ legismertebb fiatalemberét úgy hívják, Mick Jagger” – mondta, majd hozzátette: örülne, ha 55 évesen annyira meg tudná érteni a fiatalokat, mint zenész legenda idén 70 évesen.     Deutsch Tamás beszédében utalt a Tárki hétfőn nyilvánosságra hozott, elmúlt egy év adatait összegző elemzésére is, amely szerint valamennyi korcsoportban a Fidesz a legnépszerűbb párt. A kormánypárti politikus elmondta, először értetlenül állt azelőtt, hogy a baloldali médiumok miért kezelték ezt meglepetésként, aztán – mint fogalmazott – sokadszor is arra jutott, a jelenség mögött a baloldal gyengeségének alapvető oka áll. A baloldal ugyanis hosszú évtizedek óta azt a gyakorlatot folytatja, hogy kitalál egy hazugságot, amibe beleszeret, az igazság kiderülésekor pedig meglepődik – fogalmazott Deutsch Tamás, aki szerint “nem az országgal van baj, hanem a baloldallal”.     A politikus “nettó hazugságként” értékelte azt az állítást, hogy a 2010-es kormányváltást követően 250 ezer fiatal távozott volna külföldre munkát vállalni, a KSH adatai szerint ugyanis összesen 335 ezer 18-39 év közötti dolgozik a határokon túl, akik döntő többsége, több mint 60 százaléka még az előző kormányok idején hagyta el az országot. Deutsch Tamás szerint ezért, ha igaz az, hogy ők a lábukkal szavaztak, akkor a korábbi szocialista kormányok ellen fejezték ki “szolid egzisztenciális lázadást”.     Kitért arra is, nem egészen érti, “miért sértődnek meg szocialista és liberális politikusok, ha végre van egyetlen egy olyan ajánlatuk, amit a fiatalok komolyan vettek: megpróbáltak Bécsben cukrászdát nyitni”. Deutsch Tamás szerint azonban ebből sokaknak csak a londoni fekete mosogatás valósult meg és nekik rá kellett jönniük, mégis könnyebb Pécsen cukrászdát nyitni, mint az osztrák fővárosban. “No, de nem szeretnék ezzel a dologgal élcelődni!” – fűzte hozzá.     A Fidelitas választmánya szombaton nagy többséggel választotta újra elnökévé Mihalovics Pétert. Az alelnöki posztra Szepesfalvy Annát, Béres Leventét, Fehér Petrát, Beke Zoltánt és Lombeczki Gábort választotta meg a testület.     A Fidelitas országos választmánya az ifjúsági szervezet tanácskozó és döntéshozó szerve, amely a kongresszusok közötti időszakokban állást foglal a stratégiai kérdésekben.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*