Czutor Zoltán és a Headbengs zenekar közös koncertje a Fogas Házban

Spread the love

A Werk Akadémia zenei menedzser hallgatói 2015. május 21-én 20.30 órától szervezik vizsgakoncertjüket a Fogasházban, melyen fellép Czutor Zoltán és a Headbengs zenekar.

Czutor Zoltán zenész, Artisjus-díjas szövegíró, dalszerző, évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Pályafutása során többféle műfajban komponált, egyebek mellett televíziós, filmes és színházi produkciók számára, írt musicalt és gyereklemezt, de közben mindvégig a saját rockzenekaraiban játszott. A hazai rockzenei színtér immár negyedszázada markáns szereplője. A Belmondo jelenlegi és a Nyers egykori frontembere az év elején elkészítette első szólólemezét.

A trióként működő Headbengs története a kétezres évek közepén kezdődött, ahogyan ők fogalmaznak: „Nincs születésnapunk, olyan az egész mint egy álom, nem emlékszel hogyan kerültél bele, egyszer csak ott találod magad.”. A Headbengs zenei gyökerei a ’70-es évek magyar és külföldi, igazi sallangmentes rockzenéje, sajátosan gazdag, mégis egyszerű dallam- és szövegvilággal. Lelkesedésük, hitük, energiáik hamar sűrűn koncertező zenekarrá tették a zenekart. 2010-ben pedig Sándor Dániel vezetésével, a Keleti Blokkban rögzítették első lemezüket, Kisördög címmel. A komolyabb és országos szintű érdeklődést a banda számára az Akarom, hogy érezd c. dal újrakevert változata hozta meg, ami a Petőfi Rádió toplistájába került.

 

A Werk Akadémia Zenei menedzser képzése 2013 óta igyekszik a hazai könnyűzenei világot gyakorlati szemlélettel közel hozni a hallgatóihoz. Ezért is teremt lehetőséget arra, hogy a végzős tanulók koncertet szervezzenek. A 2014/15-ös tanévben a képzésben részt vevő tanárok között voltak: Kovács Ákos Dadan, Czutor Zoltán, Vedres Hajni, Bodnár Réka, Héra Dániel, Szabó Zé, Schiwert Takács László, Bajusz Attila, Bóna Márk és Bérczes Ádám.

A zenei menedzserek mellett, a színházi és képzőművészeti menedzserek vizsgaelőadása -, és kiállítása is május folyamán látható majd.

 

Comments are closed.