Czutor Zoltán a Czutor című albumról…

Czutor Zoltán a Czutor című albumról azt mondja, kizárólag olyan dalokat tartalmaz, ami például a Belmondo vagy bármilyen más csapatba nem volt beilleszthető – annyira személyes. “Szerintem az én tolakodásom lenne, ha a zenekari tagok szájába is adnám ezeket a gondolatokat, vagy elvárnám, hogy azonosuljanak ezekkel a gondolatokkal – akár érzelmileg, akár a társadalmi kérdéseket érintő moralizálás kapcsán. Ezeket a dalokat, ebben a formában, és ilyen szöveggel, mindenképp szóló album formájában illett megjelentetnem.”

Idén a Nyers zenekar is megjelenik néhány alkalommal, ez a csapat 10 éve zárta működését, most viszont emlékeztető koncertekkel ünnepelnek. Czutor Zoltán életében a fő vonal a Belmondo: “Úgy kell mindig zenekart csinálni, hogy teljesen világosan le kell fektetni az elején, hogy a zenekar a prioritás. Bármi mást lehet csinálni mellette, és nyilván a magyar zenei, vagy művészeti realitásokat figyelembe véve, bármi mást kell is csinálni egy-egy zenekar mellett, ahhoz, hogy az ember zenélésből, vagy zene közeli dolgokból megéljen. Nálunk a Belmondo a prioritás.”