Csomós Mixi: Jól sikerült a szilveszteri durrogtatás

Csomós Mixi és Nagy Attila a Szilveszter Rallye-n parádés teljesítményével vívta ki az ellenfelek és szurkolók elismerését.

csomos_szilv19_23

Többféle pletyka is keringett a Skodátok körül. Megvásároltátok, béreltétek? Tegyünk rendet. Mi az igazság?

– A hír igaz, miénk a kocsi, Érdi Tibortól vettük meg az új autónkat, nem bérelt autóval mentünk a Szilveszter Rallye-n. Immár az én nevem szerepel a forgalmi engedélyben.

A Szilveszter Rallye-t, a teszten egy kisebb pitty-puttyal kezdtétek, ami nem igazán volt bekalkulálva.

– A Szilveszter Rallye előtt kb. egy héttel érkezett meg hozzánk az autó törötten, így éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy a mogyoródi futam rajtjára helyre állítsuk. Szerencsére ez sikerült, még a dekorációt is volt időnk felhelyezni. Tudtunk egy keveset ismerkedni a Skodával, mintegy 40-45 kilométert teszteltünk, két felvonásban. Tehát nem volt már teljesen ismeretlen a Fabia mielőtt megérkeztünk Mogyoródra. A hivatalos teszten sem az elején történt meg a baj, hanem már a negyedik körben, amikor egy kicsit kintebb engedtem az autót a kelleténél.
csomos_szilv19_35

Kezdtél felbátorodni?

– Ezt nem mondanám, mert nem volt nagy a tempókülönbség az első három próbálkozásunkhoz képest, csak egy pillanatra kihagyott a figyelmem. A kerekek lekaptak a fűre és ez az apró figyelmetlenség, egy ilyen autónál azonnal visszaüt. A másnapi pálya lassítójának a gumijaival kerültünk közvetlen kapcsolatba, amik már előkészítve ott sorakoztak a pálya mentén. A sebességünk viszont nem volt kicsi, alaposan megforogtunk. A műanyag alkatrészek sérültek, amik igazából csak fel vannak dobálva a kocsira, – egy-egy csavar tartja őket – leszakadtak. Látványosnak látványos volt a sztori, de szerencsére nem volt vészes, csak magunkra ijesztettünk. Idejében jött a pofon, megtanultam, hogy egy R5-ös autóban nem lehet a másodperc törtrészéig sem lazítani.

A versenyen már egyáltalán nem kalandozott el a figyelmed, remek időket futottatok, végig az élmezőnyben autóztatok. Milyen volt a Szilveszter Rallye nektek?

– Annak ellenére, hogy a kerékösszetartáson, illetve a gátlókon kívül semmilyen más beállítást nem tudtunk elvégezni az autónkon nagyon tetszett mindkét nap a Hungaroringen. Az üléseket sem sikerült magunkra hangolni, még nagyon az elején járunk ennek a Skoda Fabia R5 történetnek. Az autónk tette a dolgát, jó indulatú, azt csinálta mindig, amit mi akartunk. Nagyon gyorsan történnek a dolgok ebben a kocsiban. Jól éreztük magunkat és szerencsére jöttek a magunktól elvárt eredmények is. Gumikat is teszteltünk, sokat tanultunk, összességében egy igen tanulságos megmérettetés volt számunkra a Szilveszter Rallye. Sokat kell még tanulnunk, mert tudjuk, hogy egy tempós egri pálya, vagy egy Mályinka egészen biztosan más lesz élesben, mint a Ring külső, vagy a Ring belső. Nem vesszük egy kalap alá ezeket.

A legjobb magyar párosként szerettétek volna zárni a versenyt, amitől csak egy pozícióval maradtatok el. Elégedettek vagytok ezzel?

– Teljesen. Egyáltalán nem csalódást keltő az eredményünk, hiszen összetettben, a hazai versenyzők közül csak Vincze Feriék előztek meg minket. Jó lett volna megszerezni a bronzérmet és a legjobb magyar párosként célba érni, de egy új autóval, egy számunkra szinte ismeretlen kategóriában szerintem nem kellett szégyenkeznünk az abszolút negyedik hely miatt. A rajt előtt vidáman kiegyeztünk volna ezzel is.

Azt mondtad, hogy R5-el más lehet az Eger Rallye, más lesz Mályinka, sőt a nevedre is került a Skoda. Meglepnél, ha ezek után nem a Fabiával terveznétek a 2020-as évet.

– Igen, ez a tervünk, a Peugeotból átülünk a Skodába. R5-el vágunk neki az esztendőnek, bár nem tudjuk még, hogy ez a projekt pontosan mekkora falat lesz. Tervezzük a költségvetésünket. A tavalyi esztendőnek, illetve a Peugeot kupának is ugyanígy futottunk neki, az pedig nagyon jól sült el minden téren. Felesleges dolgokra nem akarunk pénzt pazarolni, de minden olyan alkatrészt szeretnénk megvásárolni, amitől gyorsabbak lehetünk. Jelenleg úgy látjuk, hogy ha nem jön közbe nagyobb probléma, vagy egy komolyabb perec, akkor öt aszfaltos versenyen tudunk részt venni 2020-ban. Eger, Miskolc és Ózd, mellett a Mecsek Rallye és a nyíregyházi, Rally Hungary szerepel a jövő évi programunkban. A többit meg az eredményeink és a lehetőségeink döntik el. Ha a mezőny végén fogunk kullogni, akkor nem biztos, hogy erőltetjük a továbbiakat, de ha minden úgy alakul, ahogyan azt elképzeljük, akkor biztosan megjön majd az étvágyunk, és azon leszünk, hogy készíthessünk még pár bejegyzést a versenynaptárunkba.

Köszönjük együttműködő partnereinknek! 

Rallye2.hu – Salánki Gábor