Csomós Mixi: A rajt előtt aláírtuk volna a végeredményt

Az East Motorsport Kft párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila már az első idei tesztversenyén letette a névjegyét a kemény R5-ös mezőnyben.

Domahaza_Mixi1

Sűrűre sikerült a programotok júniusban, hiszen a hónap közepéig két versenyen is részt vettetek.

Az első verseny inkább kocsikázás volt a részünkről, Alsózsolcán csak amolyan bemutató jelleggel autóztunk az East Motorsport Kft rendezvényén, illetve néhány támogatónk tapasztalhatta meg a Skodánk nyújtotta élményeket.

Nem úgy, mint a kisvaszari Rally3-as verseny, ahol kőkemény mezőny jött össze a kategóriátokban.

Pont azért utaztunk el az ország túlsó végébe, mert láttuk a nevezési listán, hogy a hazai versenyzők színe-java képviselteti magát a futamon, ami remek erőfelmérésnek tűnt a szezon kezdete előtt. Nagyon vártuk már ezt a sprintet, ami után úgy néz ki, hogy rendben van az autónk, velünk együtt a Fabia R5 is készen áll a Rally1 Bajnokság kezdetére. A Skodánk beállításai ötösre vizsgáztak, amiket kitaláltunk a mecseki pályára, tökéletesen működtek és a LOG alapján is látszik, hogy gyorsról- gyorsra egyre jobban tegeződünk. A Hankook versenygumikkal kapcsolatban is nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk és élesben is tapasztalhattuk, hogy mennyire jól működik az abroncs. Maximálisan elégedettek voltunk a verseny végén, hasznosnak értékeljük a mecseki kiruccanásunkat. Hat gyorsasági szakasz után az ötödik helyen intettek le minket a licencesek géposztályában. Panaszra nem lehetett okunk, hiszen keveset kaptunk a győztes párostól, az elért eredményünket már az indulás előtt vidáman aláírtuk volna. A gyorsaságikon begyűjtött 2-4 másodperces hátrányunk pedig némi teszttel szerintem ledolgozható.

Domahaza_Mixi4

Következő teszt?

A domaházai Rally3-as verseny kimarad, átnézzük az autót és készülünk a Salgó Rallye-ra. Az évnyitó bajnoki futam előtt egy héttel még szeretnénk egy kis tesztet is tető alá hozni jobb és rosszabb minőségű aszfalton egyaránt.

A versenynaptárotokban ott van a nagy kedvencetek, a Barum Rallye is, amiről felröppentek olyan hírek, hogy lehet, hogy világbajnoki futam lesz idén. Hogyan fogadtátok a hírt?

Egyfelől mindegy, hogy ERC vagy WRC futam lesz a Barum Rallye, mert így is, úgy is szenzációs futamnak ígérkezik, de természetesen óriási feeling lenne, ha egy WRC versenyen indulhatnánk. Nem is tudom, hogy mikor lenne még egyszer ilyesmire lehetőségünk. Izgatottan várjuk a döntést, de biztos vagyok abban, hogy mindkét változatot rettentően fogjuk élvezni.

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor