Csillapodnak az indulatok Angliában?

A Forma-1-es csapatok nem pihenhettek. Az Osztrák Nagydíj után mindjárt egy tradicionális pályára, a Brit Nagydíj helyszínére, érkezik meg a Forma-1-es mezőny. Néhány évvel ezelőtt teljesen átalakították a Silverstone-i versenypályát és környezetét és így már egy minden igényt kielégítő ultramodern létesítmény fogadja a ködös Albionba érkező, vagy éppen hazaérkező csapatokat. A hétvégén még egy angliai kitérő, utána pedig irány a Hungaroring!

Amber-Brit_F1-Mercedes

Nem akárhová költözik ezúttal a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjeként aposztrofálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta minden évben rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ez a nagydíj a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíj-győzelem így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz.

 

A pilóták és a csapatok nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki szuperlatívuszokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. S ez egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a pilóták szerint hallani lehet a nézők lelkes kiabálását a lelátókról. Lewis Hamilton hazai terepen mutathatja meg mire képes, s itteni esetleges dobogós helyezését követően nem elégedettlen nézők zajongása közepette kell majd interjút adnia a dobogóról, hanem igencsak lelkesek mellett. Ausztriában ugyanis a többségében német ajkú nézők hangot adtak nemtetszésüknek amiatt, hogy az utolsó körben Hamilton kielőzte az addig stabilan vezető Rosberget és megnyerte a versenyt.

Ausztriában a verseny utolsó körében Nico Rosberg és Lewis Hamilton tusájából a német pilóta jött ki vesztesen. Többszörösen is. Egyrészt elvesztette az első helyet, s csak a negyedik helyre tudott célba bicegni törött elsőszárnyú autójával, másrészt több büntetést is kapott a verseny leintését követően veszélyeztetésért és baleset okozásáért. Bár az egyéni ponttáblán jelenleg vezető Mercedes pilóta biztos abban, hogy nem ő volt a vétkes a balesetben, tíz másodperces büntetést kapott és két büntetőpontot is írtak addig hófehér szuperlicenszére. Emellett szóbeli megrovásban is részesült a szárny nélküli versenyzésért. Rosberg ennek ellenére megtarthatta a negyedik helyet, s az azért járó pontokat. S ez jól jöhet még számára a végső elszámolásnál.

 

Nico Rosberg és Lewis Hamilton kapcsolata idén sem lett jobb. Sőt. Niki Lauda egy televíziós interjúban elárulta, hogy Bakuban a britet annyira felidegesítette, hogy Rosberg lett a rajtelső, hogy a Mercedesnél lévő szobájában tört-zúzott, teljesen tönkre téve annak berendezését. Kérdés a Mercedes pilótáinak elég volt-e ez az egy hét arra, hogy lecsillapodjanak, vagy személyes küzdelmük folytatódik majd?

 

2015-ben nagyon izgalmas Forma-1-es futam szemtanúi lehettünk a változékony időjárásáról híres-hírhedt Silverstone-i pályán. A verseny harmadáig úgy tűnt, hogy a Williams hazai pályán nagyot robbant és ekkor még nem az volt a kérdés, hogy nyerhet-e, hanem az, hogy vajon melyik pilótája állhat majd a dobogó legfelső fokára. A verseny közben érkező eső azonban lerombolta a Grove-i csapat minden álmát, egyik pilótájának sem jutott babér. A futamot végül Lewis Hamilton nyerte meg. A brit pilóta duplázását hazai pályán az időjárásváltozásra való rendkívül jól időzített reagálás segítette. Nico Rosberg állhatott a dobogó második fokára, őt pedig a bronzérmes helyet ezüsttálcán kapó Sebastian Vettel követte.

A verseny és a pálya

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, s kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i a versenynaptár egyik leghosszabb pályája. A motorerősségnek fontos szerep jut majd a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 10.-én helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 14 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot az átépített pályán Mark Webber tartja 2013-ból, ideje 1 perc 33,401 másodperc.

 

(Forrás: Amber PR)